Nem hinném, hogy itthon nagy rajongótáborral rendelkezne a Masters of sex, pedig mind témában, mind színészileg és karakterileg is nagyon rendben van. A dráma az 50-es évek Amerikájában játszódik, és valós eseményeket dolgoz fel: William Howell Masters és Virginia E. Johnson (aki 2013 júliusában, egy hónappal a sorozat kezdése előtt halt meg) híres és akkoriban nagy port kavart szex-kutatásának történetét, egyben ennek a két empirikus kutató úttörő életét.

 Virginia Johnson és William Masters a valóságban, illetve az őket játszó Lizzy Capman és Michael Sheen

A történetvezetés kifejezetten lassú, hagy időt a karakterek kifejtésére (tehát karakterdráma rajongók számára pont élvezetesen építkezik), és inkább keretnek használja a szexualitás-kutatás történetét, mint központi témának. Kicsit úgy, ahogyan a (legnagyobb kedvencem, és sok egyébben hasonlóságot mutató) Mad menben a reklámszakma. Nézői létszám egyenlege tehát a következő: az említett lassú építkezés az, ami sokakat elrettent, viszont a szex témája nyilván pluszban jelentős nézői réteget hoz be. 

Ami a történetet illeti, megdöbbentő, bár nem hihetetlen, hogy mennyire semmit vagy keveset tudtak az emberek ebben az időben az emberi testről, illetve a szexről és szexualitásról. Többek közt tudományosan hittek abban, hogy a homoszexualitást elektrosokkal lehet gyógyítani, azt viszont nem gondolták, hogy az idősebb, akár 70 évesek is képesek még az orgazmusra. Ehhez képest még érdekesebb, ahogyan ez a két kutató a külvilág jelentős ellenállása ellenére is harcba kezdett információszerzés és -bővítés céljából. Mastersék a kutatást basic és speciális vizsgálati eszközök segítségével kezdik: először egy kórházban tilosban, aztán egy bordélyházban, majd félig engedéllyel kórházban, prostituáltakkal, idegen jelentkezőkkel, egyedül, párban, majd egymással próbálják megfejteni, mi is történik az emberi testtel szex közben.   

A kísérleti körülmények és az egyik kamerával is ellátott eszköz

Igazán izgalmas dolgokra jöttek rá, és persze magukkal kapcsolatban is. Ahogy mi, nézők is érdekes betekintést nyerünk ebbe a korba. Mint például, hogy habár ez a világ és konvenciói sokszor olyan megnyugtatóan vagy éppenséggel mulattatóan távolinak tűnnek, mégis gyakran vehetünk észre olyan viselkedési mintákat, eszméket, amiket a 21. század társadalmának egy része sajnos a mai napig sem haladt meg.

A Masters of sex üdítő sorozat, karakterei közül pedig többen is könnyedén közel kerülnek a nézők szívéhez! Én már nagyon várom a következő 2. évadot, ami július 13-án már el is kezdődött.  

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ugyebár az előző évadzárónál eléggé elmarasztaló, bosszús kritikával illettem a Revenget, és sajnos ez idén se lesz másképp. Pedig már reménykedtem.

Jó, nem minden pillanata volt annyira eszementül értelmetlen és irreális, de azért bővelkedett hasonlóan megrázó élményekben, mint az előző etap lezárása. Meg kell persze hagyni, hogy egy szappanopera kaliberű sorozattól alapból nem állnak távol műfajából fakadóan az erőltetett csavarok, a karakterek ide-oda ráncigálása, hirtelen semmiből felbukkanó szereplők cselekménybehozása csakis azért, hogy ne "laposodjon" el a történet. De azért kéne, hogy legyen egy ésszerű határ, ami nézve a 3. évad feléig, a Revengetől bőven elvárható lett volna. 

Magam se gondoltam volna, hogy a 2. évadzáró ámokfutása után jöhet olyan a sorozatban, amitől újra élvezhető válik, pedig történt. Attól, hogy a felszínre hozták és nyílttá tették a konfliktusokat sokkal intelligensebb és izgalmasabb lett a történetmesélés. Tényleg újra életet vittek a sorozatba, és valamivel hitelesebbé tették az egészet.

Aztán közeledve az évadzáróhoz megint egyre erősebben élt bennem a gyanú, hogy ezt a kellemes és okos izgalmat már nem sokáig fogom élvezni. Megérzésem legerősebb oka pedig, hogy egyre gyakrabban futott át agyamon: hogy ugye csak nem fog kiderülni, hogy Mr. Clark mégsem halott (spoiler kijelölés után látható). Sajnos igazam lett. Pedig végig azon alkudoztam, hogy tényleg inkább bármit, csak ezt ne. És azért ez elég kellemetlen az évad legkardinálisabbnak szánt csavarja esetén, pláne hogy már a félévadzáró után bebizonyították, hogy tudják őket ezt okosba is.

kategóriám rá így változatlan:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Elég megosztott a nézőközönség véleménye az addig egekig magasztalt True detective első évadának lezártakor. Ennek egyik nyilvánvaló oka lehet, a kezdeti hypeból már-már kontrollálatlanul túlgerjesztett rajongói vakság. Mindenki annyira szerette a sorozatot, hogy mennyire eszement jó, meg mennyire különlegesen mesteri, hogy a közbeni kritikákat olvasva már az a gyanúm támadt, mintha a nézők egy része idővel a rajongás rajongóivá vált volna, nem pedig a látottaknak. 
(Innentől spoileres írás következik)

Merthogy most megy a sírás, meg az elégedetlenkedés, hogy milyen elnagyolt a nyomozási szál, meg hogy nem göngyölítettek fel, illetve varrtak el minden szálat (több szálas tartalmilag passzoló kifejezés sajnos nem jut eszembe). De milyen elvakultság kell ahhoz, hogy ne tűnjön fel az alkotók egyértelmű  más irányba tartó szándéka. Tényleg az a fontos, hogy mélyebb ismeretet szerezzünk a tettes nyomorodástörténetével vagy a szekta tanaival kapcsolatban? Vagy hogy megértsük a gallyak krikszkraksz szélharangjai és persze ezek bőrbe vésett megvalósulásai pontosan mit jelentenek, vagy hogy honnan eredeztethető a Yellow king, meg a Carcosa dolog? És ha ezeket mind tudjuk, akkor már jön a wow érzés? Szerintem alapból így életszerűbb, hogy valamire kapunk válaszokat, és valamire sosem. Egyébként pedig ne felejtsük, ez egy 8 részes sorozat, ami 17 évet ölel fel. Engem, speciel sehol se éreztem, hogy áltattak volna akár egy gigantikus csavarral, akár a sorozatgyilkosságok bármely mélységű megértésével.

Az meg pláne érthetetlen számomra, hogy a nyomozási szálért epekedők hogyan lepődhettek meg a 7. rész végi "leleplezésen". Egy héttel hamarabb illett volna rájönni. Én legalább is úgy vagyok ezzel, hogy olyan dolgot élvezek, vagy olyanért rajongok, amiben egy kicsit jó vagyok, vagy amit kicsit értek legalább.

Ezt persze még sokáig cifrázhatnám, a lényeg, hogy a True Detective egy vállaltan karakterközpontú, nem nyomozási bravúrra vagy történeti megacsavarra törekvő, hanem sokkal inkább gyönyörű képi megoldásokkal játszó sorozat (bár nekem már az agancsokból örökre elegem van), és nem pedig a True Crime. Vagy hogy létező példával éljek: ez nem a The Killing, ahol nyilván nem ördögtől való elvárás a gyilkosságok nyomozati úton történő izgalmas felgöngyölítése. Nézői részről szerintem ott történhetett az elcsúszás, amikor a saját rajongás sugallta elvárások elhomályosították/felülírták a sorozat vállalásait.

És akkor a vélemény: ez egy kifejezetten jó első évad volt. A főszereplőket nem lehet olyan dicsérő szavakkal illetni, amit ne írtak/mondtak volna még rájuk. A monológok nagy részét imádtam, képi világ, főcím(zene) telitalálat, a rejtélyes történetmesélés egyenetlen tempója pedig igazi esszenciája volt a True detectivenek. Azok, akik nem akarták észrevenni, elfogadni, hogy ez igencsak karakterdráma, és végig thrilleri, krimis élményeket, megoldásokat vártak, azoknak csalódás lehetett az évadzárás, de úgy tippelem, számukra tartogatni is fog még az élet párat. 

Kategóriám rá (nem krimi rajongóknak):

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

A mihez tartás végett kezdeném az eddigi véleményemmel a sorozatról. Az első évad őrjítően jó volt, rajongtam érte, fordulatai pedig úgy vezettek meg részről részre, amiért minden dicséretet megérdemel a Homeland. (Kategóriám rá egyértelműen kötelező). Ezt a magas lécet nem sikerült csak egy két részében megütnie a második évadnak. Ebben az évadban a bravúros-izgalmas sztori helyett sokkal inkább az maradt a szórakoztatás faktor, hogy hogyan fogják megoldani és megcsavarni a Carrie-Brody szerelmi szálat, ami engem személy szerint éppenséggel foglalkoztatott, bár nem hinném, hogy mindenki más így lenne ezzel, illetve tovább vitték a Nazir-problémát. Közelében sem volt ez az évad az elsőnek, se történések, se izgalom, de még romantika szempontjából se. Mégis egy nagy piros ponttal jutalmazandó képpel sikerült az utolsó részben megcsillogtatniuk annak a reményét, hogy a sorozat igenis vissza tud térni az első évad színvonalához, akár ebben az utolsó évadban. (Kategóriám rá már ekkor már csak rendben van.)

Na és akkor az elődökhöz képest, illetve azoktól leginkább eltérő módon a harmadik évad zavaróan hihetetlen szövevényekkel dolgozott. Történetmesélés és színvonal szempontjából viszont a második évadhoz hasonlóan egyenetlen minőséget hozott. Ez az évad leginkább azt a funkciót töltötte be, hogy lezárja az eddigi eseményeket, és hogy szerintem sajnos megteremtse a negyedik évad feltételeit. Az említett negatívumok ellenére ez az évad sokkal izgalmasabbra és okosabban megírtra sikeredett, mint a második évad, és ennek legfőbb oka az őrmester Brody szál.

Már igazából az első évad óta nyilvánvaló, hogy Brody karaktere történetmesélés szempontjából központi problémát fog jelenteni, mivel ő maga teremtette meg homeland jelenséget, és egyben emiatt jelent a sorozat számára korlátot is, hiszen éppen ezért lehet, hogy nélküle nincs Homeland sem. Adódik is emiatt a nagy kérdés, mikor lett volna a legoptimálisabb a Brody szál elvarrása. A készítők választhattak, hány bőrt húznak még le erről a szálról, megkockáztatva ezzel az egyre nagyobb misztikum eluralkodását a történetben, vagy megkísérlik lezárni ezt a szálat, de mégis folytatni a sorozatot. Nem akarom elspoilerezni, hogy pontosan hogyan oldották ezt meg, a mikéntjéről viszont annyit mindenképpen meg kell említsek, hogy egyértelműen hálával és kifejezetten méltó módon.

Az utolsó részek átgondoltsága visszarántotta a sorozatot egy sokkal hihetőbb szintre, amiért végre újra lehetett rajongani. Az évadzáró epizód pedig számomra katartikus élményt nyújtott, amit majdnem sikerült el is venni tőlem. Így hát tanulságként annyi, hogy az utolsó rész kb. 15 percét senki ne nézze végig! Az már valami nagyon olyan, aminek semmi köze nem kéne hogy legyen ehhez a remek sorozathoz.Hagyniuk kellett volna, hogy az idei évadzáró tényleg csak a lezárást, és nem pedig a következő évad felvezetését lássa el feladatául. Érjen inkább véget ott a sorozat! 

Hogy a negyedik évad ezek után milyen lesz, arra sajnos az említett katarzistól megfosztó percek miatt jelenleg csak rossz elképzeléseim lennének, de inkább nem jósolgatnék. Remélem, hogy ez csak egy kelletlen és végtelen buta megoldás volt, amit a készítők is beláttak. Különben a jelzett helyen számomra véget ért a Homeland.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Eddig is döbbenve olvastam, ahogyan az aktuális csatornák sorban évről évre kaszálják el a Southlandet, majd a felbukkanó reményt hozó híreket is, miszerint más csatornák szerencsére mégis látnak meg benne fantáziát, és átveszik. Persze szigorúan csak egy évre. Eddig ilyen méltatlan módon jött össze ennek az iszonyat jó drámának öt évad.

Ez azért is érthetetlen számomra, mert a további egyértelműen berendelt sorozatok nézésekor sok esetben ugyanannyira - sőt van ahol jóval kevesebb - jogos bizonyossággal vártam mindig az évadzárók folytatását. Erre sorra  lehetett megdöbbenni, izgulni, mérgelődni, hogy most folytatják vagy se, meg azon, hogy most vajon az én készülékemben lenne a hiba, hogy lehet ennyire nem nyilvánvaló mindenki számára, hogy mennyire zseniális a Southland?

Viszont most már biztos, hogy vége-vége. A főbb szereplők más sorozatokhoz szerződtek, meg persze a szokottól nem eltérően a csatorna is ezt kommunikálta. Ha valamiért nagyon kár, hát ezért a sorozatért biztos. Hiányozni fog.

Mindenképpen szeretnék hát megemlékezni a most már biztosan utolsó évadról, a szám szerinti ötödikről, természetesen spoiler mentesen.

Az évadon átívelő történet nem volt annyira fókuszált, mint az eddigi évadokban. Egy helyett itt inkább több szál kapott egymással párhuzamosan nagyobb teret. Ezeket a történeteket sikerült viszont érzelmileg sokkal megterhelőbbé tenni. Egyértelműen egy happyendtelen, maximum reálisan elfogadható, kis reménnyel kecsegtető végkimenetelt sejtetett az egész évad, illetve a már megszokotthoz hasonlóan egy veszett nagy dühöt és frusztrációt okozó drámai robbanást.

Mint eddig is, ezt a robbanást a színészként jogos díjesőt jelentő, karakter szempontjából viszont tragikus végkimenetelű vendégszereplő történetszála környékén volt érdemes várni. Azt kell, mondjam, hogy most sikerült ezt a faktort kitörölhetetlenebbé, még fájdalmasabbá és lélekbe markolóbbá tenniük, mint az elmúlt négy évadban. Mondom ezt úgy, hogy a Nate szálra még élesen emlékszem. Amit a 9. részben megcsinált ez a sorozat, azért (is) beírták magukat a legjobb drámák közé evör! Szavakat nem találtam utána, és azóta is nehéz.

Aztán jött az évadzáró, amire nyilván még tartogattak drámát, amit az elvarratlan szálak, illetve az emberi butaság garantált. És hát zseniális volt és fájdalmas, ahogy egy igazán remek drámához illik. 

Hiányozni fog ez a színvonal, az érzelmileg is intelligens történetvezetés, a sok-sok futás, a humor és a teljesen különböző okokból megszeretett karakterek. Nagyon kár érte.

kategóriám rá egyértelműen:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ennyi volt, nincs tovább, lezárult a történet. Ez az amit biztosra tudok. Azt hogy hogyan, viszont már nem. A kezdeti lelkesedésem (itt olvasható) ugyanis hamar alább hagyott :((( . Sőt a 6. rész végére teljesen elfogyott.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem egyáltalán nem érdekel a Dexter vége. Nem sikerült a felkeltett érdeklődésemet az évek óta tartó rajongásom ellenére sem fent tartani. Utáltam a pszichiáter nőt, és nem vágom, hogy vele mi volt, de elég ellenség karakternek tűnt, abból is olyan fajtának, aki semennyire sem tud érdekelni. Az eddig mindig jól működő Quinn - Batista páros is érdektelenné vált, Dexter önmegértése meg, még ha új értelmezési dimenziókat is nyitna, teljesen hidegen hagy. Felháborító és pont.

A 8. évad és így a Dexter is számomra a 6. résznél már véget is ért. Nem voltam és vagyok képes tovább nézni, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Igyekszem hát innentől a régi szép időkre koncentrálni, amikor a Dexter még szívemnek egyik legkedvesebb sorozata volt. Ha sikerül megúszni, hogy ne fussak bele valami lényegi spoilerbe, akkor talán egyszer, ha sok felesleges időm lesz, be fogom fejezni ezt az évadot. Persze, ha nem lesz a maradék 6 rész annyira bosszantóan rossz, hogy még ebben is megakadályozzon.

Lényeg a lényeg: nézzen mindenki inkább Ray Donovant vagy Southlandet, ha igazi izgalmakra vágyik.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, megosztani és lájkolni is szabad!

Fú, nagyon jó volt... A The Killing mostani évadában megint lehetett borzongani, félni, megriadni és sikeresen elkeseredni a világtól. Az előző két évadhoz méltóan a 3. évad képi világa, története és karakterei mind elképesztően behúzósra sikeredtek. Hétről hétre indulatoktól felhevülve vártam a jobbnál jobb és befordítóbb epizódokat. És ezeket általában nemcsak, hogy minőségi elvárásoknak megfelelően meg is kaptam, hanem egészen az évadzáróig sikeresen tovább is fűtötték bennem az évad során kialakított izgalom és félelem fortyogó, depresszív elegyét. Összességében pedig egy majdnem hibátlan évadot kaptam rajongásomért cserébe. Viszont csak majdnem.

Ennek okát pedig nehéz sajnálni. Ugyanis az történt, hogy a történetmesélés során a remekebbnél remekebb epizódok előrehaladtával a készítők addig fokozták izgalmakat, hogy végül olyan magasra tették az innentől már (a szigorú néző számára) elvárt színvonalat, amit sajnos az évadzáró már nem tudott megütni. Egyszerűen túl jók voltak az epizódok az évadzáróhoz képest. Pedig a maga nemében és méltóan a sorozat eddigi lezárásaihoz elég sötét és beteges csavarral zártak idén is.

Ettől függetlenül viszont elvitathatatlan marad, hogy a sorozat 3. évada egészében nézve nagyon minőségi, csavarokban és borzongásban gazdag történetet hozott. Megkaptuk azt, amit az évadkezdő írásomban vizionáltam: a megvezetést, azt hogy izgalmas legyen a sorozatgyilkos kilétén morfondírozni, a nyomozás pedig jó pár hideg rázós illetve gyomorforgató pillanatot tartogatott. Emellett pedig a szociális jóérzésünket folyamatosan provokáló és egyidejűleg veszett jó történet nem kevés nehezen megfejthető karakterrel ismertetett meg bennünket. Élvezet volt fejtegetni őket is.

Az évadzáró végére Holder és természetesen maga a színész, Joel Kinnaman még nagyobb kedvencem lett. Ami viszont ennél is nagyobb hatással volt rám, az a Ray Sewardot játszó Peter Sarsgaard színészi teljesítménye. Felkavaró és döbbenetesen jó volt, egyszerűen hibátlan alakítást nyújtott. Ha van igazság, akkor ezért a szerepéért még díjat fog kapni!

Ha az epizódok simán nagyon jók lettek volna, akkor nem lógott volna ki a sorból az évadzáró rész sem. De így sincs ok a panaszra. Árulkodó, ha azt mondom, hogy az évad befejezése után azt kívántam, bárcsak hirtelen elfelejteném a történteket, hogy így újra végigizgulhassam a harmadik évad eseményeit. Fú, nagyon jó volt ...

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, jöhet a like!

Update 4. félévadzáró és 4. évadzáró

Ez alatt az évad alatt a sorozat végre rátalált a saját hangjára, és szerencsére ki is tartott mellette. Eltűnt az erőlködés, a görcsösség. Hiszen elkezdtek nem a nézőszámmal foglalkozni, és feladták, hogy mindenkinek megfeleljenek, így sikerült visszatalálniuk önmagukhoz. Nézők szempontjából ez annyit jelent, hogy újra lehet élvezni a Cougar Townt!

Ebben a sorozatban a szereplők tahók, buták, nincsenek tekintettel senkire, ezek kompenzálására viszont nem nagyon rendelkeznek kimagaslóan jó vagy érdekes tulajdonságokkal. Könnyen belátható, hogy ez nem mindenki számára elég vonzóerő a sorozat követésére. Na és pont ezért volt olyan jó ez az évad, hiszen ezzel a ténnyel a készítők is szembe tudtak nézni, és végre azoknak készítették a részeket, akiket ezek a karakterek amúgy is érdekeltek.

Az évad állandó elemei voltak a suttyó viccek, a borok, a szánalmas problémák, a borok, az arcpirító tudatlanság, a borok, az intimitást és a magánélet szentségét egyáltalán nem ismerő kapcsolatok, ja és természetesen a borok és Big Carl. Azt nem mondom, hogy rengeteg poént vissza tudnék mondani a 4. évadból (kivétel Grayson clinteastwoodozását). Azt viszont igen, hogy a kellemes szórakozás emléke mellett az a beismerés is bennem maradt az évad végére, hogy azért ebben a nagy kendőzetlen tahóságban, amit ezek a szereplők teljes mellszélességgel vállalnak, nem is olyan nehéz önmagunk kínos hiányosságaira, fel nem vállalt cikiségeire néha ráismerni.

Nekem bejött ez az évad. Azoknak pedig, akiknek elsőre tetszett a sorozat, csak időközben feladták a nézését, azoknak azt tanácsolom, hogy térjenek vissza a Cougar Townhoz már a 4. évaddal. És lesz 5. is!!

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Like, ha tetszett!

Mintha tegnap kezdődött volna a rég várt 6. évad, és már véget is ért. Lényegében nem sok minden történt, mármint ilyen eget verő dolgok nem voltak, természetesen nem például a Martin Luther King ellen elkövetett merényletre gondolok. Az évad során annyi történt, hogy valaki süllyedni kezdett, másoknak pedig sikerült a víz felszínén maradniuk, illetve mint tudjuk, akadt olyan is, akit a cápák faltak fel. Ezenkívül pedig egy apró kis szelettel bővültek ismereteink Don Draper életét és múltját illetően.

Én minden percét imádtam, és akár egész éven át tudtam volna a megunás veszélye nélkül nézni tovább a sorozatot. Egyedül ettől a Ben Benson gyerektől rázott a hideg folyamatosan. Már az első jeleneténél nyilvánvaló volt, hogy vele még nagy bajok lesznek. Viszont úgy tűnik, ez a bomba egy kicsit még megvárat minket a robbanással.

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak elrendeződni a dolgok, ki, hol és kivel kezdi majd a 7. évadot. Elvonón, Kaliforniában, esetleg Los Angelesben, vagy New Yorkban, régi vagy új családdal, esetleg egyedül, de boldogan vagy végtelenül magányosan. Lehet, hogy ezek az alternatívák nem tűnnek olyan érdekesnek, de a Mad Men karaktereit kedvelők számára ezek valóban izgalmas kérdések.

Az évad brilliáns volt, a sztori remek, a színvonal továbbra is nagyon magasan maradt. Így hát számomra nem meglepetésként maradt a kedvenc sorozatom, amiről kevés emberrel tudok beszélni. A türelmetlen visszaszámolás pedig ezennel újraindul a 7. évadig.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, jöhet a like :)

Rajongva néztem az első évad záró epizódját. Minden eddigi aggályom eltűnt, szertefoszlott! A Hannibal egy abszolút minőségi sorozat és tényleg nem csak képi megjelenítés, hanem koncepció szempontjából is. Egyáltalán nem maradt hiányérzetem a rész végeztével. Sőt egész izgatott lettem ismerve az elképzeléseket, miszerint ha minden a terv szerint alakul - többek között nagyobb nézettséget hozna végre a sorozat - akkor ahogy a commenten is megjelent: még további hat évadra számíthatunk. A készítők legalábbis ezzel számolnak. És tudva, hogy ez az évad meddig vitte el a történetet, érdekes belegondolni, hogy még két évadnyi sztori lesz mire eljutnak a Vörös sárkányig. Mi vár még ránk és szerencsétlen Will Grahamre addig?!

Ahogy a címekből összeálló étlapos írásomban spekuláltam, végül csakugyan egy pikáns évadzáró részt kaptunk. És mindenki megkapta, amit várt. Volt lázas álom-ébrenlét egy igazán félelmetes fekete Manson klippes rémülettel megkoronázva, erős volt a lelkizős szál is a könnyeket hullató dr. Lecterrel az élen, volt akció is, krimis izgalommal vegyítve, és ami igazán dicséretes, hogy az ármány mellé szerencsére csak kis szerelemféleséget cseppentettek ebbe a részbe. Az epizód végi Hannibal mimika pedig garantáltan beleégett minden néző retinájába. Cool volt, na.

A sorozat alapötlete miatt folyamatos kétkedés volt bennem. Attól tartottam, hogy megint csak egy újabb bőrt kívánnak lehúzni dr. Lecter sztorijáról, ami persze izgis, meg sokan szeretik, de az nagyon nem mindegy, hogy milyen céllal teszik. Na most már értem a célt, és nekem tetszik.

A sorozat szempontjából nem az a lényegi, mint ami a filmeknél/könyveknél volt. Amikor a Bárányok hallgatnak ment mindenki azon izgult vagy háborgott, hogy úristen, dr. Hannibal Lecter sorozatgyilkos, és jajj, embereket eszik. Ezenkívül pedig azon ámuldoztunk, hogy az FBI milyen pengeéles agymunkával küzd a végtelenül beteg, félelmetes technikájú gyilkosok ellen. Emellett pedig megelégedtünk csupán annyival, hogy főszereplőnként egy motivációt/viselkedési magyarázatot a szánkba rágtak. Természetesen Hannibaléval jól megvárakoztattak minket, filmek tekintetében a negyedik filmig, a Hannibál ébredéséig, míg a könyvek esetében a harmadik, Hannibal kötetig kellett várnunk (megjelenési sorrendet írtam nyilván). Mintha ez "magyarázat" lett volna a sorozat krémje, a motivációk motivációja, a mindennek értelmet adó  és teljes kíváncsiságunkat kielégítő információ. De gondolom, megismerve a titkot, hogy miért is kannibál Hannibal, még nem dőltünk hátra, hogy ja akkor már értem, köszönjük, elég volt.

Na és ezért is teljesen más a sorozat, mert itt nem az az érdekes, hogy ki mit csinált, ugye ezeket kb. tudjuk, hanem a hogyan és nagyon sok, nem szájba rágott miért játssza a főszerepet. A gyilkosságok csak vizuális élmények, leginkább díszletek, bár ettől még nem másodlagos jelentősségűek, de nyilvánvalóan nem a Hannibal filmek/könyvekben megszokott módon: alakítják az eseményeket, hanem sokkal inkább hatásuk kifelé, a néző felé irányul, rá van jelentős képi hatással. Ebben a sorozatban a történés leginkább abban áll, hogy szépen lassan megismerjük a címszereplőt, ahogy cselekedeteivel, mimikájával felfedi magát előttünk. És ez igazán izgalmas!

Biztos akadna még jó pár film a 80-as 90-es vagy esetleg még régebbi évekből, aminek ilyenfajta újrajátszása hasonlóan érdekes játék lenne. Én személy szerint rövid gondolkodás után az Elemi ösztönre lehet kíváncsi lennék. Azt mondjuk nem tudom, hogy a Bates Motel ehhez képest milyen koncepcióval nyúlt az eredeti filmhez (válaszok, ha lehet spoiler nélkül, jöhetnek kommentben). A Hannibal esetében ez az irány mindenképpen ötletes kezdeményezésnek bizonyult.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, nyomj egy like-ot!