Az ajánlók és a skandináv filmek valamelyes ismerete és vonzalma sejtette velem, milyen filmmel is fogok szembenézni a Lavina esetében. Tudtam, hogy sötét lesz, hogy elkeserít, hogy dühöt, megvetést vált ki belőlem, és persze számoltam egy kis katarzissal is. Számításaim részben bejöttek, részben pont hogy nagyon nem.
A csalódás és a gyarlóság keserű ízét elég rövid idő után már meg is kaptam, az ezek emésztéséhez szükséges és a negatívságba belefásulást megelőző, mélyről feltörő kacajokkal egyetemben. Kifejezetten tetszett, hogy számításaimmal ellentétben nem éreztem azonosságot a szereplőkkel, és hagyott is a film objektívnak álcázott távolságból figyelni az események alakulását. Magamban bőszen ítélkezhettem, lehettem megértő, sajnálkozhattam, és merenghettem az optimális döntésekről, viselkedésmódokról és végkimenetelekről is.
Tettem is mindezt a felszabadító, érzelmi robbanást hozó katarzis reményében. Most már egyértelmű, hogy nem vettem észre a jelet. Ugyanis már a film első 15 perce felfedi ennek a lavinának a természetét. Tisztázva, hogy az nem jár együtt katarzissal. Utólag viccesen gondolok vissza csalódottságomra, miszerint nagyobb kaliberű veszélyre és becsapódásra számítottam. Nem mondom, hogy kedvem szottyant volna kipróbálni élesben, de nem is hűlt meg a vér az ereimben a jelenet láttán (persze erre is kaptam később magyarázatot.) Aztán, ahogy teltek a percek éreztem a lavina utózöngéit, és értettem meg az erejét.
Ugyanez történik akkor is, amikor maga a Lavina ér véget. Nem csap annyira élesen arcon, nem érezhető, hogy eléggé mélyen hatna, hogy ne lehetne következményeit levetni magunkról. De a lavina addigra már elindult, bekúszott a bőr alá, és szépen el is kezdi kifejteni hatását, felelevenítve saját csalódásainkat, sérelmeinket, utat törve a kételynek.
A Lavina két órája nem ajánl fel számunkra feszültségtelenítő és megnyugtató katarzist, így hát marad a nehezebb, de korántsem lehetetlen út, nekünk kell megtalálni azt.
Kategóriám rá:
kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos