Dupla évadnyitó anyagból nem lehet 100%-os pontossággal megjósolni egy sorozat várható minőségét, mégis a Communityvel kapcsolatban eléggé optimista vagyok. Pedig nem gondoltam volna, hogy ez újra bekövetkezhet. Hogy mégis miért kéne egy újabb esélyt adni ennek a sorozatnak, annak megindoklásához vissza a kezdetekhez.

Az első évad annyira vérfrissítően jó volt, hogy én magam is - valószínűsíthetően sokakkal egyetemben - szinte azonnal rajongójukká váltam. Jó karakterek, remek belső poénok, okos és ügyesen használt filmes, sorozatos utalgatások és természetesen a veszett jó paintball háborúk. Ehhez a megszokott szórakozásforráshoz képest a második, de főleg harmadik évadot már hitel-bizalomból sikerült (utólag nyilvánvalóan) kielégítetlen várakozással néznem, arra számítva, hogy végre visszatérnek a készítők az első évad remek hangjához. Tettek ugyan egy-két dicséretes lépést ebbe az irányba, de sajnos sokkal többet a kellemetlen középszer és az unalmas önismétlés felé. Így történhetett meg, hogy a negyedik évadot már csak egy üres, sorozatmentes időszakban, utolsó próbát téve kezdtem el nézni, hiú ábrándoktól eddigre már teljesen mentesen. Na és ekkor meglepődtem, ugyanis megérte adni még egy esélyt a Communitynek. Zseniális ugyan nem volt a negyedik évad, de szórakoztató mindenképpen. 

Ismerve tehát a Community mélyrepülését, illetve az előző évad miatt tudva, hogy még sincs minden veszve, igazán kíváncsian vártam ezt az új évadot. És habár az első Repilot c. rész (utalás Dan Harmon visszatérésére a készítők közé) inkább számított egyfajta mérföldkőnek és egyben a régi-új irány/hangvétel tisztázásának, a második rész viszont már tagadhatatlanul elérte megint a zseniális szórakoztatás szintjét! A Nicolas Cage-szállal sikerült egy az interneten joggal mémült jelenséget ügyesen meglovagolni, az új szemszög, azaz a tanári perspektíva pedig újabb tapló humorforrássá vált (valahol ugyebár pótolni kellett Chevy Chase karakterének hiányát), Chang pedig még mindig igazi gyökér.

Lényeg a lényeg, újra élvezhető a Community! Tehát akinek tetszett az első évad, az újra bátran visszacsatlakozhat, mert igazán úgy tűnik, hogy idén garantált lesz a szórakozás.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Tetszett az írás? Jutalmazd like-kal vagy megosztással!

A mihez tartás végett kezdeném az eddigi véleményemmel a sorozatról. Az első évad őrjítően jó volt, rajongtam érte, fordulatai pedig úgy vezettek meg részről részre, amiért minden dicséretet megérdemel a Homeland. (Kategóriám rá egyértelműen kötelező). Ezt a magas lécet nem sikerült csak egy két részében megütnie a második évadnak. Ebben az évadban a bravúros-izgalmas sztori helyett sokkal inkább az maradt a szórakoztatás faktor, hogy hogyan fogják megoldani és megcsavarni a Carrie-Brody szerelmi szálat, ami engem személy szerint éppenséggel foglalkoztatott, bár nem hinném, hogy mindenki más így lenne ezzel, illetve tovább vitték a Nazir-problémát. Közelében sem volt ez az évad az elsőnek, se történések, se izgalom, de még romantika szempontjából se. Mégis egy nagy piros ponttal jutalmazandó képpel sikerült az utolsó részben megcsillogtatniuk annak a reményét, hogy a sorozat igenis vissza tud térni az első évad színvonalához, akár ebben az utolsó évadban. (Kategóriám rá már ekkor már csak rendben van.)

Na és akkor az elődökhöz képest, illetve azoktól leginkább eltérő módon a harmadik évad zavaróan hihetetlen szövevényekkel dolgozott. Történetmesélés és színvonal szempontjából viszont a második évadhoz hasonlóan egyenetlen minőséget hozott. Ez az évad leginkább azt a funkciót töltötte be, hogy lezárja az eddigi eseményeket, és hogy szerintem sajnos megteremtse a negyedik évad feltételeit. Az említett negatívumok ellenére ez az évad sokkal izgalmasabbra és okosabban megírtra sikeredett, mint a második évad, és ennek legfőbb oka az őrmester Brody szál.

Már igazából az első évad óta nyilvánvaló, hogy Brody karaktere történetmesélés szempontjából központi problémát fog jelenteni, mivel ő maga teremtette meg homeland jelenséget, és egyben emiatt jelent a sorozat számára korlátot is, hiszen éppen ezért lehet, hogy nélküle nincs Homeland sem. Adódik is emiatt a nagy kérdés, mikor lett volna a legoptimálisabb a Brody szál elvarrása. A készítők választhattak, hány bőrt húznak még le erről a szálról, megkockáztatva ezzel az egyre nagyobb misztikum eluralkodását a történetben, vagy megkísérlik lezárni ezt a szálat, de mégis folytatni a sorozatot. Nem akarom elspoilerezni, hogy pontosan hogyan oldották ezt meg, a mikéntjéről viszont annyit mindenképpen meg kell említsek, hogy egyértelműen hálával és kifejezetten méltó módon.

Az utolsó részek átgondoltsága visszarántotta a sorozatot egy sokkal hihetőbb szintre, amiért végre újra lehetett rajongani. Az évadzáró epizód pedig számomra katartikus élményt nyújtott, amit majdnem sikerült el is venni tőlem. Így hát tanulságként annyi, hogy az utolsó rész kb. 15 percét senki ne nézze végig! Az már valami nagyon olyan, aminek semmi köze nem kéne hogy legyen ehhez a remek sorozathoz.Hagyniuk kellett volna, hogy az idei évadzáró tényleg csak a lezárást, és nem pedig a következő évad felvezetését lássa el feladatául. Érjen inkább véget ott a sorozat! 

Hogy a negyedik évad ezek után milyen lesz, arra sajnos az említett katarzistól megfosztó percek miatt jelenleg csak rossz elképzeléseim lennének, de inkább nem jósolgatnék. Remélem, hogy ez csak egy kelletlen és végtelen buta megoldás volt, amit a készítők is beláttak. Különben a jelzett helyen számomra véget ért a Homeland.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Eddig is döbbenve olvastam, ahogyan az aktuális csatornák sorban évről évre kaszálják el a Southlandet, majd a felbukkanó reményt hozó híreket is, miszerint más csatornák szerencsére mégis látnak meg benne fantáziát, és átveszik. Persze szigorúan csak egy évre. Eddig ilyen méltatlan módon jött össze ennek az iszonyat jó drámának öt évad.

Ez azért is érthetetlen számomra, mert a további egyértelműen berendelt sorozatok nézésekor sok esetben ugyanannyira - sőt van ahol jóval kevesebb - jogos bizonyossággal vártam mindig az évadzárók folytatását. Erre sorra  lehetett megdöbbenni, izgulni, mérgelődni, hogy most folytatják vagy se, meg azon, hogy most vajon az én készülékemben lenne a hiba, hogy lehet ennyire nem nyilvánvaló mindenki számára, hogy mennyire zseniális a Southland?

Viszont most már biztos, hogy vége-vége. A főbb szereplők más sorozatokhoz szerződtek, meg persze a szokottól nem eltérően a csatorna is ezt kommunikálta. Ha valamiért nagyon kár, hát ezért a sorozatért biztos. Hiányozni fog.

Mindenképpen szeretnék hát megemlékezni a most már biztosan utolsó évadról, a szám szerinti ötödikről, természetesen spoiler mentesen.

Az évadon átívelő történet nem volt annyira fókuszált, mint az eddigi évadokban. Egy helyett itt inkább több szál kapott egymással párhuzamosan nagyobb teret. Ezeket a történeteket sikerült viszont érzelmileg sokkal megterhelőbbé tenni. Egyértelműen egy happyendtelen, maximum reálisan elfogadható, kis reménnyel kecsegtető végkimenetelt sejtetett az egész évad, illetve a már megszokotthoz hasonlóan egy veszett nagy dühöt és frusztrációt okozó drámai robbanást.

Mint eddig is, ezt a robbanást a színészként jogos díjesőt jelentő, karakter szempontjából viszont tragikus végkimenetelű vendégszereplő történetszála környékén volt érdemes várni. Azt kell, mondjam, hogy most sikerült ezt a faktort kitörölhetetlenebbé, még fájdalmasabbá és lélekbe markolóbbá tenniük, mint az elmúlt négy évadban. Mondom ezt úgy, hogy a Nate szálra még élesen emlékszem. Amit a 9. részben megcsinált ez a sorozat, azért (is) beírták magukat a legjobb drámák közé evör! Szavakat nem találtam utána, és azóta is nehéz.

Aztán jött az évadzáró, amire nyilván még tartogattak drámát, amit az elvarratlan szálak, illetve az emberi butaság garantált. És hát zseniális volt és fájdalmas, ahogy egy igazán remek drámához illik. 

Hiányozni fog ez a színvonal, az érzelmileg is intelligens történetvezetés, a sok-sok futás, a humor és a teljesen különböző okokból megszeretett karakterek. Nagyon kár érte.

kategóriám rá egyértelműen:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Nem túl gyakran írok úgy sorozatokról, hogy ne a) az évadnyitányról, vagy b) az évadzáróról véleményeznék, de a The Good Wife 5. évadának 5. része mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ugyanis olyannyira szuperséges lett.

Az izgalomfaktor már a 4. évad utolsó részénél a tetőfokára hágott, ezzel párhuzamosan pedig a lécet is sikerült magasra tenniük. A sorozathoz méltóan a mostani évad teljes mértékben megfelelt a feltornázott elvárásoknak. Sőt olyan izgalmakban is részesülhettek a nézők - többek között az említett epizód során-, aminek a töredékéért hálásak lettek volna a Dexter sorozatzáróján joggal elborzadók.

Már az előző rész végén kiborult a bili, és nyilvánvaló volt, hogy itt óriási botrány lesz! Botrány! Sőt kezdetét veszi a háború: Lockhart Gardner vs Florrick Agos. Ami az 5. epizódban történt: az ellentétek egymásnak feszültek, lehullott a lepel az összeesküvésről, felszínre kerültek a titkos szándékok, és szépen és nem túl lassan végül fény derült a szövetségesek kilétére is. Az eközben generálódott feszültség és düh pedig megállíthatatlan erővel söpört végig a Lockhart and Gardner ügyvédi irodán. De hát nem akárhogyan.

A döbbenet néma pillanatai után a jogos indulatok nem ész nélkül törtek utat maguknak, hanem a jogot magas szinten művelőkhöz méltóan szabályt követően, átgondoltan, mondhatni elegánsan, remek stílussal. Bemutatva, hogy mennyivel kifejezőbb és rémisztőbb, ha valaki üvöltözés helyett higgadtan mondja a másik arcába, hogy a vérre menő háború akkor most elkezdődött. Engem megijesztett.

Nemcsak az ügyek intézése volt iszonyatosan élvezetes és izgalmas, hanem ahogy az erőviszonyok helyzetről helyzetre átrendeződtek egyik majd pedig a másik fél javára, persze csakis pillanatokra. Okos játék ez, ami az izgalom mellett remek szórakozást is nyújt nekünk, igazán hálás nézőknek. Az meg megint ilyen igazi good wife-os láttatásbeli zsenialitás, hogy ebben a szituációban is sikerült mindkét fél motivációját feltárni és megértetni, ezáltal pedig elérni, hogy mindkét tábornak igazat tudjunk adni. A döntőbírák helyzetét érzem át teljesen: nem tudom kinek drukkoljak jelenleg, csak mindkét csapatnak egyszerre. 

Jajj, mi lesz innentől? Meddig fajulhat ez a helyzet? Tisztára izgatott félelem szállt meg. Azzal kapcsolatban viszont nem, hogy ezt hogy fogják még remekebb és fordulatosabb módon megoldani a készítők. Ehhez már eleget bizonyított a sorozat!

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ennyi volt, nincs tovább, lezárult a történet. Ez az amit biztosra tudok. Azt hogy hogyan, viszont már nem. A kezdeti lelkesedésem (itt olvasható) ugyanis hamar alább hagyott :((( . Sőt a 6. rész végére teljesen elfogyott.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem egyáltalán nem érdekel a Dexter vége. Nem sikerült a felkeltett érdeklődésemet az évek óta tartó rajongásom ellenére sem fent tartani. Utáltam a pszichiáter nőt, és nem vágom, hogy vele mi volt, de elég ellenség karakternek tűnt, abból is olyan fajtának, aki semennyire sem tud érdekelni. Az eddig mindig jól működő Quinn - Batista páros is érdektelenné vált, Dexter önmegértése meg, még ha új értelmezési dimenziókat is nyitna, teljesen hidegen hagy. Felháborító és pont.

A 8. évad és így a Dexter is számomra a 6. résznél már véget is ért. Nem voltam és vagyok képes tovább nézni, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Igyekszem hát innentől a régi szép időkre koncentrálni, amikor a Dexter még szívemnek egyik legkedvesebb sorozata volt. Ha sikerül megúszni, hogy ne fussak bele valami lényegi spoilerbe, akkor talán egyszer, ha sok felesleges időm lesz, be fogom fejezni ezt az évadot. Persze, ha nem lesz a maradék 6 rész annyira bosszantóan rossz, hogy még ebben is megakadályozzon.

Lényeg a lényeg: nézzen mindenki inkább Ray Donovant vagy Southlandet, ha igazi izgalmakra vágyik.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, megosztani és lájkolni is szabad!

Fú, nagyon jó volt... A The Killing mostani évadában megint lehetett borzongani, félni, megriadni és sikeresen elkeseredni a világtól. Az előző két évadhoz méltóan a 3. évad képi világa, története és karakterei mind elképesztően behúzósra sikeredtek. Hétről hétre indulatoktól felhevülve vártam a jobbnál jobb és befordítóbb epizódokat. És ezeket általában nemcsak, hogy minőségi elvárásoknak megfelelően meg is kaptam, hanem egészen az évadzáróig sikeresen tovább is fűtötték bennem az évad során kialakított izgalom és félelem fortyogó, depresszív elegyét. Összességében pedig egy majdnem hibátlan évadot kaptam rajongásomért cserébe. Viszont csak majdnem.

Ennek okát pedig nehéz sajnálni. Ugyanis az történt, hogy a történetmesélés során a remekebbnél remekebb epizódok előrehaladtával a készítők addig fokozták izgalmakat, hogy végül olyan magasra tették az innentől már (a szigorú néző számára) elvárt színvonalat, amit sajnos az évadzáró már nem tudott megütni. Egyszerűen túl jók voltak az epizódok az évadzáróhoz képest. Pedig a maga nemében és méltóan a sorozat eddigi lezárásaihoz elég sötét és beteges csavarral zártak idén is.

Ettől függetlenül viszont elvitathatatlan marad, hogy a sorozat 3. évada egészében nézve nagyon minőségi, csavarokban és borzongásban gazdag történetet hozott. Megkaptuk azt, amit az évadkezdő írásomban vizionáltam: a megvezetést, azt hogy izgalmas legyen a sorozatgyilkos kilétén morfondírozni, a nyomozás pedig jó pár hideg rázós illetve gyomorforgató pillanatot tartogatott. Emellett pedig a szociális jóérzésünket folyamatosan provokáló és egyidejűleg veszett jó történet nem kevés nehezen megfejthető karakterrel ismertetett meg bennünket. Élvezet volt fejtegetni őket is.

Az évadzáró végére Holder és természetesen maga a színész, Joel Kinnaman még nagyobb kedvencem lett. Ami viszont ennél is nagyobb hatással volt rám, az a Ray Sewardot játszó Peter Sarsgaard színészi teljesítménye. Felkavaró és döbbenetesen jó volt, egyszerűen hibátlan alakítást nyújtott. Ha van igazság, akkor ezért a szerepéért még díjat fog kapni!

Ha az epizódok simán nagyon jók lettek volna, akkor nem lógott volna ki a sorból az évadzáró rész sem. De így sincs ok a panaszra. Árulkodó, ha azt mondom, hogy az évad befejezése után azt kívántam, bárcsak hirtelen elfelejteném a történteket, hogy így újra végigizgulhassam a harmadik évad eseményeit. Fú, nagyon jó volt ...

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, jöhet a like!

Update 4. félévadzáró és 4. évadzáró

Ez alatt az évad alatt a sorozat végre rátalált a saját hangjára, és szerencsére ki is tartott mellette. Eltűnt az erőlködés, a görcsösség. Hiszen elkezdtek nem a nézőszámmal foglalkozni, és feladták, hogy mindenkinek megfeleljenek, így sikerült visszatalálniuk önmagukhoz. Nézők szempontjából ez annyit jelent, hogy újra lehet élvezni a Cougar Townt!

Ebben a sorozatban a szereplők tahók, buták, nincsenek tekintettel senkire, ezek kompenzálására viszont nem nagyon rendelkeznek kimagaslóan jó vagy érdekes tulajdonságokkal. Könnyen belátható, hogy ez nem mindenki számára elég vonzóerő a sorozat követésére. Na és pont ezért volt olyan jó ez az évad, hiszen ezzel a ténnyel a készítők is szembe tudtak nézni, és végre azoknak készítették a részeket, akiket ezek a karakterek amúgy is érdekeltek.

Az évad állandó elemei voltak a suttyó viccek, a borok, a szánalmas problémák, a borok, az arcpirító tudatlanság, a borok, az intimitást és a magánélet szentségét egyáltalán nem ismerő kapcsolatok, ja és természetesen a borok és Big Carl. Azt nem mondom, hogy rengeteg poént vissza tudnék mondani a 4. évadból (kivétel Grayson clinteastwoodozását). Azt viszont igen, hogy a kellemes szórakozás emléke mellett az a beismerés is bennem maradt az évad végére, hogy azért ebben a nagy kendőzetlen tahóságban, amit ezek a szereplők teljes mellszélességgel vállalnak, nem is olyan nehéz önmagunk kínos hiányosságaira, fel nem vállalt cikiségeire néha ráismerni.

Nekem bejött ez az évad. Azoknak pedig, akiknek elsőre tetszett a sorozat, csak időközben feladták a nézését, azoknak azt tanácsolom, hogy térjenek vissza a Cougar Townhoz már a 4. évaddal. És lesz 5. is!!

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Like, ha tetszett!

Eddig 3 részt sikerült abszolválnom a Ray Donovanből, de már az első 5 perc után nyilvánvaló volt, hogy szeretni fogom. És szeretem is. A színészgárdát remekül összeválogatták, nem csak a történet, hanem a karakterek is veszett jók.

Sztori: Hamar kiderül, hogy a Donovan család tagjai nem születtek túl szerencsés csillagzat alatt. Egyrészről cipelik a közös családi keresztet, emellett pedig tűrik a sors által nekik szánt további válogatott terheket. A csodálatos Donovan fiúk közelebbről: Terry, a Parkinson-kóros box edző, Bunchy, akit gyermekkorában molesztált egy pap, jelenleg pedig alkohol és/vagy drogfüggő, illetve a címszereplő Ray (Liev Schreiber, aki számomra nem tűnt kézenfekvő választásnak, pedig nagyon stimmel), aki első blikkre mintha, de csak mintha jóval kiegyensúlyozottabb lenne, mint a testvérei, egyébként meg valószínűleg egy két lábon járó időzített bomba. A történet színes része, hogy Ray a kenyérre valót gazdag emberek életének egyengetésével és botránytalanításával keresi. Hozzá kell tenni, a dolgát nagyon meggyőzően végzi. A családfa ezen szelete a sorozat nyitóképe.

Ide tart ki- és elkerülhetetlenül a genetika csúcsa, a hőn utált apjuk, az eddig hibátlan választásnak tűnő Jon Voight, aki pechükre hamarabbi eltávot kapott a böriből, és akinek eltökélt szándéka, - és nyilvánvalóan még eltökéltebb hátsószándéka - csatlakozni a családja amúgy sem zökkenőmentes életéhez. 

Ezt a családi sztorit egészíti ki, illetve annak komor színezetét dobja fel, Ray megoldásra váró munkaügyei, emellett pedig a múltból gyorsuló sebességgel arcukba csapódó titkok özöne. A történetmesélés tempója nagyon feszes és élvezetes, a sajátságos humor pedig nekem nagyon bejön. Az epizód- és mellékszereplők egyaránt erősek, aktuális kedvencem az agyban gyenge mozisztárt játszó Austin Nichols.

Az amerikai nézettség egyre csak nő, sőt már tudnivaló, hogy a 2. évadot is berendelték. Tehát sok jel mutat arra, hogy nem csak nekem jön be ennyire ez a sorozat. Így nem hinném, hogy elhamarkodnám a besorolást. Tessék nézni!

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha meghoztam a kedvet, jöhet a megosztás és a like is!

Mintha tegnap kezdődött volna a rég várt 6. évad, és már véget is ért. Lényegében nem sok minden történt, mármint ilyen eget verő dolgok nem voltak, természetesen nem például a Martin Luther King ellen elkövetett merényletre gondolok. Az évad során annyi történt, hogy valaki süllyedni kezdett, másoknak pedig sikerült a víz felszínén maradniuk, illetve mint tudjuk, akadt olyan is, akit a cápák faltak fel. Ezenkívül pedig egy apró kis szelettel bővültek ismereteink Don Draper életét és múltját illetően.

Én minden percét imádtam, és akár egész éven át tudtam volna a megunás veszélye nélkül nézni tovább a sorozatot. Egyedül ettől a Ben Benson gyerektől rázott a hideg folyamatosan. Már az első jeleneténél nyilvánvaló volt, hogy vele még nagy bajok lesznek. Viszont úgy tűnik, ez a bomba egy kicsit még megvárat minket a robbanással.

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak elrendeződni a dolgok, ki, hol és kivel kezdi majd a 7. évadot. Elvonón, Kaliforniában, esetleg Los Angelesben, vagy New Yorkban, régi vagy új családdal, esetleg egyedül, de boldogan vagy végtelenül magányosan. Lehet, hogy ezek az alternatívák nem tűnnek olyan érdekesnek, de a Mad Men karaktereit kedvelők számára ezek valóban izgalmas kérdések.

Az évad brilliáns volt, a sztori remek, a színvonal továbbra is nagyon magasan maradt. Így hát számomra nem meglepetésként maradt a kedvenc sorozatom, amiről kevés emberrel tudok beszélni. A türelmetlen visszaszámolás pedig ezennel újraindul a 7. évadig.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, jöhet a like :)

Nem értem, hogy miért A búra alatt a cím, ha nem így kell helyesen írni. És rendre a könyv borítóján is így szerepel. De nem érdekel, számomra A bura alatt a sorozat és a könyv címe, és kész. Lehet bátran követni!

Stephen King azonos című, nálunk 2 kötetben megjelent regénye adja az alapsztorit (könyvről kritika például itt). Elég sok helyen belefutottam a promójába, a plakát pedig egyenesen tetszett, így az egyik üres órámban bepróbáltam a sorozatot. Bevallom, döntésemet már közben megbántam.

Egy részről ugye ne nézzen sci fit, aki nem szereti. Én pedig nem szeretem. És ne nézzünk se filmet, se sorozatot, ami Stephen King írásán alapszik, ha annyira nem vagyunk oda érte (persze azért van kivétel). Mégse hinném, hogy ez lett volna a legnagyobb baj a résszel. Kelletlen volt az egész epizód. A színészek se ejtettek ámulatba, pedig a Breaking Bad-es Dean Morris is tagja a szereplőgárdának. Sőt abban sem segítettek, hogy legalább a játékidő alatt higgyek a sorozat világának létezésében. Pedig az sem lett volna ördögtől való elvárás.

Szedett vedett volt a rész. Ugyan nem próbaolvasásos, de nem is végső felvételre szánt színészi játékot tapasztaltam, és a helyzeten sajnos a dialógusok sem segítettek. A képi világtól is bőven több lett volna elvárható. A félbevágott tehén látványa például kifejezetten hergelt. Ha most tényleg így néz ki egy kettéhasított tehén, mert feltételezem, hogy csak nem mutatnak annál gagyibbat, akkor lehet jobb választás lett volna valami ütősebb dolog/állat keresztmetszetét mutatni a helyzet komolyságát példázva. Rossz amikor a csalódástól és nem pedig az izgalom hevében borzad el az ember. Pedig úgy ültem le nézni, hogy elég motivált voltam okok és következmények befogadására. Hiába...

Az ízlésvilágomból eredő ellenérzések kompenzálása után, és főként, vagy inkább kizárólag a sci fi rajongókra gondolva

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, ne fukarkodj, nyomj egy like-ot!