Szomorú tény, de innentől csupán már csak 12 epizódnyi esemény vár ránk kedvenc sorozatunkból. Nem igazán tűnik ez a mennyiség soknak, főleg hogy még évekig tudnám nézni a sorozatot. Éppen ezért remélem, hogy ügyesen osztják majd be az elkövetkező részek minden egyes percét.

Az első rész ismeretében ez a záróévad nélkülözni fogja a felesleges köröket, és rögtön beránt minket az események sűrűjébe. Mondjuk mintha minden évad hasonlóan kezdődött volna, aztán az erős felütést követően 8 részen át kissé visszafogták az események pörgését, és inkább arra játszottak, hogy az őrületig fokozták a feszültséget, és élezték a kínosnál kínosabb szituációkat, majd legfeljebb az utolsó 2-3 részben ledarálták a főbb problémákat. Ebben az évadban azt tippelem, hogy az eddigi bevált hagyománnyal szakítani fognak, és ez a darálás az összes részben fókuszált szerepet kap majd. Az előző hét évad úgyis gondoskodott elég megoldandó helyzetről.

Évek és évadok óta a Dexter cselekménye a kikerülhetetlen vég felé tart. Nem akarok jósolgatni, de kétlem, hogy sok olyan néző van, aki el tudna képzelni valami megnyugtató, happy endes lezárást. Persze én simán kiegyeznék egy Lumen és Dexter kéz a kézben elsétál a naplementébe záróképpel, de erre nem látok sok esélyt. Valószínűleg mindenki legnagyobb szerencséjére. Gyanítom, hogy itt sokkal inkább valami brutális lezárással fogunk szembetalálkozni, de hát évek óta erre készítenek fel minket.

A kezdeti koncepciós kedvelhető sorozatgyilkos karaktere idővel egyre kevésbé társul Dexter szerepéhez. Amióta pedig Debra (aki még sosem volt ennyire szimpatikus, mint a hetedik évad óta) is ismeri féltestvére legsötétebb oldalát, már egyre egyértelműbb, hogy ennek a életformának nem a bűnös lelkek az igazi áldozatai, hanem a vétlen emberek. A hurok meg  folyamatosan egyre szorosabb Dexter nyaka körül. Mivel számára a bűnözők levadászása és a fóliázás utáni óceánba vetése nem csupán múló szeszély, amin egyszer csak felülkerekedhet, vagy amivel fel tud hagyni, illetve Harry szabályait követve sem lehet elkerülni örökké a törvényes igazságszolgáltatást, tehát egyértelmű, hogy üvöltve közeleg a vég! Bárhogy is fog alakulni, kegyetlen kemény szituációk várnak ránk még ebben az évadban. Remélem, hogy remek lesz, méltó a sorozat egészéhez.

Az első rész már így is megajándékozott egy pompás momentummal, a Debra Lopom! típusú fucking password-jével. Szóval csak így, vagy még jobban tovább!

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, jöhet a like!

Nagyon várós volt már az új évad Killing. Hiányzott már ez a behúzós borzongás, a depresszív, állandóan esős hangulat. Jól esik ez a forró nyári napokon. Mondjuk ehhez egyelőre a forró nyár azért még hibádzik. A készítők részéről viszont szerencsére a tőlük megszokott módon idén is dupla adag élvezettel jutalmazták rajongóikat a türelmes várakozásukért cserébe.

Az biztos, hogy a 3. évad vezérnyomozása az elvárásoknak megfelelően hátborzongató lesz. Megint lehet majd tippelgetni, hogy ki bűnös, ki ártatlan, és hogy milyen ördögi sötét elme áll a gyilkosságok hátterében. Remélem ez az évad is okosan részről részre manipulálja majd a nézőket. Az lenne a legjobb, ha megint egy kiadós tengely körüli, helyben pörgetés után szépen beterelnének minket idén is a zavarosba, ahol a záró részig hagynának szédelegve a vaksötétben bolyongani. Eddigi tapasztalataim alapján bennem ezek az elvárások alakultak ki.

Ehhez képest viszont kicsit döcögősen indult a harmadik évad. Persze új szituáció van, új karakterek, új gyilkosságok, fel kell venni a fonalat, és eközben meg kell küzdeni a régi, megszokott és megkedvelt karakterek hiányával is. Legjobb jóindulatból én legalábbis ezzel próbálom magyarázni az elmaradt robbanást.

A meglebegtetett szálak alapján azért nincs ok panaszra. Az állandó elemek rendben voltak: Holder most is vega és menő, sőt eléggé kigyúrt is, a továbbra is fura Linden pedig bemutatott pár új darabot a kötött pulcsi kollekciójából, és természetesen az eső is esett már. Ezenkívül kaptunk jó pár megosztó karaktert, köztük egy fiúlány szereplőt, akit nagy valószínűség szerint Lisbeth Salanderről/a tetovált lányról mintáztak (és egyébként nőnemű). A sorozatgyilkosság idén is elég beteg, az áldozatok szintén fiatal lányok. Szóval az évad során garantáltan lesz düh és befordulás. De ugye mi ezért és a csavaros, esővel tarkított történetszövésért szeretjük ezt a sorozatot. A dupla részek záróképe - ami egyébként nagyon helyén volt izgalom- és borzongásfaktor szempontjából is - egy lápos erdőszél, na reményeim szerint ide belökve fognak hagyni minket a maradék 10 részben tébolyogni. De jó is lenne...

kategóriám rá egyelőre még csak:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha meghozta a kedvet vagy egyetértesz, jöhet a like!

Rajongva néztem az első évad záró epizódját. Minden eddigi aggályom eltűnt, szertefoszlott! A Hannibal egy abszolút minőségi sorozat és tényleg nem csak képi megjelenítés, hanem koncepció szempontjából is. Egyáltalán nem maradt hiányérzetem a rész végeztével. Sőt egész izgatott lettem ismerve az elképzeléseket, miszerint ha minden a terv szerint alakul - többek között nagyobb nézettséget hozna végre a sorozat - akkor ahogy a commenten is megjelent: még további hat évadra számíthatunk. A készítők legalábbis ezzel számolnak. És tudva, hogy ez az évad meddig vitte el a történetet, érdekes belegondolni, hogy még két évadnyi sztori lesz mire eljutnak a Vörös sárkányig. Mi vár még ránk és szerencsétlen Will Grahamre addig?!

Ahogy a címekből összeálló étlapos írásomban spekuláltam, végül csakugyan egy pikáns évadzáró részt kaptunk. És mindenki megkapta, amit várt. Volt lázas álom-ébrenlét egy igazán félelmetes fekete Manson klippes rémülettel megkoronázva, erős volt a lelkizős szál is a könnyeket hullató dr. Lecterrel az élen, volt akció is, krimis izgalommal vegyítve, és ami igazán dicséretes, hogy az ármány mellé szerencsére csak kis szerelemféleséget cseppentettek ebbe a részbe. Az epizód végi Hannibal mimika pedig garantáltan beleégett minden néző retinájába. Cool volt, na.

A sorozat alapötlete miatt folyamatos kétkedés volt bennem. Attól tartottam, hogy megint csak egy újabb bőrt kívánnak lehúzni dr. Lecter sztorijáról, ami persze izgis, meg sokan szeretik, de az nagyon nem mindegy, hogy milyen céllal teszik. Na most már értem a célt, és nekem tetszik.

A sorozat szempontjából nem az a lényegi, mint ami a filmeknél/könyveknél volt. Amikor a Bárányok hallgatnak ment mindenki azon izgult vagy háborgott, hogy úristen, dr. Hannibal Lecter sorozatgyilkos, és jajj, embereket eszik. Ezenkívül pedig azon ámuldoztunk, hogy az FBI milyen pengeéles agymunkával küzd a végtelenül beteg, félelmetes technikájú gyilkosok ellen. Emellett pedig megelégedtünk csupán annyival, hogy főszereplőnként egy motivációt/viselkedési magyarázatot a szánkba rágtak. Természetesen Hannibaléval jól megvárakoztattak minket, filmek tekintetében a negyedik filmig, a Hannibál ébredéséig, míg a könyvek esetében a harmadik, Hannibal kötetig kellett várnunk (megjelenési sorrendet írtam nyilván). Mintha ez "magyarázat" lett volna a sorozat krémje, a motivációk motivációja, a mindennek értelmet adó  és teljes kíváncsiságunkat kielégítő információ. De gondolom, megismerve a titkot, hogy miért is kannibál Hannibal, még nem dőltünk hátra, hogy ja akkor már értem, köszönjük, elég volt.

Na és ezért is teljesen más a sorozat, mert itt nem az az érdekes, hogy ki mit csinált, ugye ezeket kb. tudjuk, hanem a hogyan és nagyon sok, nem szájba rágott miért játssza a főszerepet. A gyilkosságok csak vizuális élmények, leginkább díszletek, bár ettől még nem másodlagos jelentősségűek, de nyilvánvalóan nem a Hannibal filmek/könyvekben megszokott módon: alakítják az eseményeket, hanem sokkal inkább hatásuk kifelé, a néző felé irányul, rá van jelentős képi hatással. Ebben a sorozatban a történés leginkább abban áll, hogy szépen lassan megismerjük a címszereplőt, ahogy cselekedeteivel, mimikájával felfedi magát előttünk. És ez igazán izgalmas!

Biztos akadna még jó pár film a 80-as 90-es vagy esetleg még régebbi évekből, aminek ilyenfajta újrajátszása hasonlóan érdekes játék lenne. Én személy szerint rövid gondolkodás után az Elemi ösztönre lehet kíváncsi lennék. Azt mondjuk nem tudom, hogy a Bates Motel ehhez képest milyen koncepcióval nyúlt az eredeti filmhez (válaszok, ha lehet spoiler nélkül, jöhetnek kommentben). A Hannibal esetében ez az irány mindenképpen ötletes kezdeményezésnek bizonyult.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, nyomj egy like-ot!

Már egy korábbi bejegyzésemben elkezdtem fejtegetni milyen elképzelés alapján alakíthatták ki a Hannibal első évadának egyenetlen dinamikájú felépítését, amikor is az epizódcímek segítségével találtam egy lehetséges magyarázatot erre a koncepcióra. Az évad minden részének címe az étkezéshez köthető (szak)kifejezés, eszerint az évad egészére mint egy gondosan kiötlött, ínyenc menüsorra lehet tekinteni. Mivel időközben az összes rész címe ismertté vált, gondoltam itt az ideje az egészet teljességében, egy helyen bemutatni.  

Az első rész, az Aperitif nevéhez hűen meg is hozta az étvágyat a sorozathoz. Ezt követte az Amuse-bouche, ami egy fogás aperitif és előétel között, ebben a részben lényegében számomra pont ennyi is történt. Majd jött a Potage, azaz a leves, aztán a nem is mindenhol leadott 4. rész, az Oeuf, magyarul a tojás. Az ötödik rész címe Coquilles, ami kagylót jelent, ebben az epizódban csinál angyalokat a rossz emberekből az elkövető. Az erős felütés után következő részek számomra sokkal visszafogottabbak, és könnyebben emészthetőek voltak.

Ezután következett a 6. rész, ahonnan végre már nem csak vizuális élvezkedés történt a sorozatban, a dr. Gideon első szökését bemutató, Chesapeake-i hasfelmetszős Entrée, az első (fő)fogás (magyar címe: saslik, ezt inkább nem kommentálom). Ezután jött a Sorbet, a szervkereskedős rész. A sorbet gyümölcsös kása, amit ha nem desszertként szolgálnak fel, akkor két fogás közötti gyomornyugtató fogásként szokták fogyasztani. Ennél a menüsornál nyilvánvaló, hogy még korántsem tartunk az étkezés végénél, így inkább a második jelentés van érvényben. Funkcióját tekintve az ízlelőbimbók semlegesítésére szolgál. A gyomornyugtató nyilván erős kifejezés erre részre, de bennem mindenképpen semlegesítette a régi negatív érzéseket annyira, hogy élvezni tudjam a további részeket és fogásokat.

A 8. rész (az emberekből hangszert készítő gyilkosos) a Fromage - a sajttál. A sajt a kulináris élvezet mellett szájhigiénia szempontjából is fontos szerepet tölt be az étkezés során, mivel magas zsírtartalmának köszönhetően megvédik fogakat a savval szemben. Ezt így nehezen tudom párhuzamba hozni a rész tartalmával, de nem is erőlködöm.

Ezt követte az emberi végtagos totemoszlopos rész, a Trou normand, ami egy normandiai calvados, étkezések felénél szokott lenni, ehhez képest ez a 9. rész a 13-ból. Funkciója szerint lyukat éget a gyomorba, hogy helyet csináljon a következő fogásnak. A rész megnézése közben, de legfőképp a végén tagadhatatlan hogy éreztem valami erős - talán égető - érzést a gyomromban. Aminek helyet csinált a trou normand, az nem más, mint a 10. rész a Buffet Froid, azaz a hidegtál. Az arcokat felismerni képtelen, magát halottnak hívő, Cotard szindrómás lányos rész. Ami számomra nem csupán hideg, sokkal inkább vérfagyasztó volt.

A 11. rész címe: Rôti, egy húsételt, általában ez a második (fő)fogás. Nyilván nem véletlen, hogy az első és a második fogás, azaz a 6. és a 11. epizód is eltérően az évad többi részétől dr. Abel Gideonról illetve a Chesapeake-i hasfelmetszőről szól. Tartalmilag pedig mindkettő az étlaphoz mérten is fajsúlyos darab.

A következő Hannibál adag címe Relevés,a szó jelentése pedig erősen fűszerezett, de jelent ezen kívül számlát is. A francia konyhában és szerintem ez a szándékolt jelentése: a  több, általában 10-12 fogásból  álló lakomák során a hús vagy hal ételt követő fogást nevezik így.  A klasszikus menü szerint viszont a relevés a főfogást viszont megelőzi. De ugyebár ez egy modernebb összeállítás.

A 13., utolsó rész az étkezést záró Savoureux címet kapta. Melléknévként ízletest, ízest jelent. A francia konyha hagyománya szerint pedig fűszeres krémmel megkent apró zsúrszendvics, esetleg pirítós. Akik nem szeretik édes ízzel zárni az étkezést, azok szokták zárófogásként a a savoureux-t választani. Ez alapján egy hiányérzet nélküli, kerek, de izgalmakkal fűszerezett finálét várhatunk, ami szándékosan tartózkodik a kellemes elemektől. Persze a Hannibal esetében végtelenül naiv és badar lenne a menü végére habos desszertet várni. Én szerencsére amúgy sem vagyok édesszájú.

Nyilván tiszta párhuzamokat nem tudok felmutatni a menüsor és az évad tartalma között, de szerintem a címekben megbújó szándékosság tetten érhető és elég izgalmas is. Vicces arra gondolni, hogy ha dr. Lecter kevésbé lenne ilyen kifinomult, akkor az évad címeit simán elképzelhető lett volna, hogy egy jó kis disznótoros szolgáltatja, talán úgy a párhuzamok is magától érthetőbbek lettek volna.

Én nagyon drukkolok a sorozatnak, így

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

UPDATE: a 2. évad japán étlapja is elkészült

Ha tetszett, jöhet a like!

A TLC ismét egy igencsak hiánypótló reality csodával ajándékozta meg a népet. De hiszen köszönhettünk nekik eddig is már elég ilyet és hasonlót. A csatorna segítségével többek között rálátást nyerhettünk arra, hogy mi történik, ha egy csoport fiatal amist rászabadítanak Amerikára, ahogy megtudhattuk azt is, hogy  léteznek olyanok, akik nem tudtak a terhességükről (és hogy vannak köztük olyanok is, akikkel ez életük során nem csak egyszer fordult elő), illetve azt is, hogy bár nem is sejtenénk, de nagyon is megterhelő feladat menyasszonyi ruhákat árulni, vagy menő cukrásznak lenni. Sőt nekik köszönhetően nem csak a gyerekszépségversenyek létezéséről, hanem Honey Boo Booról és családjáról is tudomást szerezhettünk. Mennyivel színtelenebb lenne az élet, ha ezekről a dolgokról nem tudhatnánk, szerintem a TLC küldetésének tekinti lelkünk tátongó lyukainak kitöltését.

Na de komolyra fordítva a szót, ezzel a műsorral igazán cool (nem hűvös értelemben) témát választottak, amit tényleg egészen szórakoztató módon tálaltak. Az Amerika legrosszabb tetkóiban esélyt kapnak szerencsétlen összetetováltak, hogy áttetováló művészek segítségével megszabadulhassanak régi ballépésük emlékétől. Persze a műsor élvezeti értékét leginkább az eredeti láma tetoválások adják, illetve azok létrejöttének sztorijai, a makeover rész engem speciel annyira nem nyűgözött le.

Before: lila pszichonyúl - After: horror cápa (szigorúan bal popsin)

Kicsit oktató jelleggel itt nem csak arra van lehetőségünk, hogy nevessünk mások hülyeségein, hanem akár tanulhassunk is a hibáikból. Mit és hogyan ne, és sohase tetováltassunk.

Tippek az első részből:

1. Ha teheted, ne varrass magadra semmit heroinista tetováló közreműködésével! Ha mégis elkerülhetetlen, akkor  inkább legyen belőve!

2. Ritkán sül el jól, ha a fenekedre készíttetsz tetkót. De mindenképpen hanyagold, hogy a farpofákra a szüleid arcképét tetesd! Csóri gyerek elmondása alapján, a szülők nem örültek neki annyira.

3. Ha szöveget tetováltatsz, mindenképpen ellenőrizd a helyesírást! Az se para, ha más segítségét kéred ebben, főleg ha részeg vagy. Ja a részegen tetováltatás tiltása egy következő tipp (4.).

5. Ha sokan mentek ugyanazt a tetkót magatokra varratni, ne te legyél az első, kísérleti alany!

6. Vannak hülye családi hagyományok tetoválások terén is (pl. gagyi nap-hold figura fenékre). Nem kell mindenben a tradíciókat követni!

7. Nők ne tetováltassanak a mellük közé semmilyen motívumot! 

Könnyen belátható, hogy a legtöbb hiba nagyon alap ok-okozati gondolkodással elkerülhető lett volna. De akkor min nevetnénk. Meg aki már látott akár egy LA vagy Miami Inket, az vágja, hogy elég gyakori eset, hogy valaki azért megy be pl. halat tetováltatni magára, mert az számára azt szimbolizálja, és ugye innentől majd mindig arra is fogja emlékeztetni, hogy szereti a halat. Azért ilyen hozott anyagból nyilván nehéz dolgozni.

Ezeket a TLC-s műsorok sokszor igazán nyugtató és egyben önámító érzés keltenek a nézőkben, miszerint ezek a hülyék csakis kellemes, legalább egy óceánnyi távolságra élnek tőlünk. Ebben az esetben viszont óva intenék bárkit attól, hogy kimenjen az utcára, vagy esetleg híreket olvasson, mert ez a csoda úgy gyorsan elillan.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha dupla vagy tripla ennyi részből is állt volna a New Girl idei évada, még akkor se tudtam volna vele túladagolni magam. És bár az évadzáró rész talán az évad leggyengébb része volt, de így is sokkal viccesebb, élvezhetőbb és lazább volt, mint bármelyik random kiválasztott HIMYM rész az utolsó két évadból. Pedig volt benne pár olyan elem: indiai esküvő, borztámadás, szellőző rendszerben szerelmes évődés, nomeg Taylor Swift, amit könnyedén, erőltetettségtől mentesen 25 percbe sűríteni, valljuk be, nem könnyű kihívás. Azért ügyesen teljesítettek.

És bár tényleg nem a legjobb rész volt, mégsem hinném, hogy ez alapján lenne érdemes értékelni az egész évadot, merthogy az igenis zseniális volt. A Jess-Nick szálért természetesen már az első részek óta odavoltam, lankadatlan lelkesedéssel szurkoltam, hogy végre összejöjjenek, és kifejezetten hálás vagyok azért, hogy ezt ilyen viccesen, de azért kellőképpen csöpögősen oldották meg. Schmidt karaktere hozta végig ugyanazt az egyedi, kissé bizarr, borzongva nevettetős stílust, Winston fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott, és az utolsó részt számomra leginkább ő vitte el a hátán. Az évad talán legnagyobb eredménye, hogy Zooey  Deschanel (Jess) szerepének esszenciáját megőrizve sikerült mégis mérsékelniük a karakterben (esetleg a színésznőben alapból)  rejlő irritáció faktort. Ezzel sokban hozzájárultak a sorozat szerethetőségéhez, mondjuk én szerettem így is, úgy is. És ha már a szeretni így is, úgy is-nál járunk, akkor kötelező kiemelnem a számomra legilyenebb karaktert, aki tényleg szinte bármit csinálhat, az remek: Nick. A sorozat legbénább és legcikibb karaktere, aki pont ettől az esetlenségtől lesz szerethető. A szereplők is igazán sokat tettek azért, hogy ez az évad is egy igazán magas szórakoztató szintet nyújtson.

Az epizódok frappánsak voltak, a poénok ültek és mindig frissek voltak, a mellékszereplőket pedig meg kell hagyni elég jó ízléssel válogatták össze. A karakterek és a történet dinamikájáért tényleg biztosra veszem, hogy a How I met-esek gondolkodás nélkül fél karjukat odaadnák. Nekem az egyik kedvenc sitcomom, csodálkozom is, hogy itthon eddig még egyik csatorna sem csapott le rá.

Azok számára, akik nehezen bírnák kivárni a következő évad részeit, és csillapítani szeretnék a sorozat hiányát, ajánlom nyári bulikra a True American játékot, aminek bár én nem hittem, de valóban léteznek szabályai. A bumm-szívtál szintű szabályzatért (angol nyelvű) a bátrak klikkoljanak ide!

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Jelentem, a zárórészek megnézése után igazán bosszús vagyok. Ennél jobb minőséget és több átgondoltságot tartottam elvárhatónak ettől a sorozattól. Annyi buta megoldás, hihetőnek, de még kézenfekvőnek se nevezhető fordulattal tarkított események, tényleg dühítően ostoba volt ez a két rész. Azt persze nem állítanám, hogy az évad során nem akadtak hasonló problémáim, de most két rész alatt sikerült túlszárnyalni az eddigieket is.

Kínosnak ugyan nem nevezném a történet vezetését, viszont elvitathatatlanul mesterkélt volt a konfliktusok alakulása. A régi ellentétek elfáradtak, az újak meg légből kapottak és erőltetettek voltak. Az eddig is már-már a fantasztikum határán lavírozó események több jelenetnél is kiverték nálam a biztosítékot, az évadzáróban meg pláne. Ezek közül említenék most párat.

(spoileres folytatás követlezik)

Konkrétan újra kellett néznem az évadzáró második felét, hogy megtaláljam azt az okot, esetleges sejtelmes utalást, amiért Declan a Grayson irodába mehetett. Kevés olyan néző lehetett, akinek az események eme fordulata érthetőbb lehetett első nézésre, mint nekem. Az a srác a két évad alatt be se tette a lábát abba az irodába, maximum nagyon indokolt helyzetben, de abban sem vagyok biztos, hogy volt-e egyáltalán ilyen. De persze amikor éppen felrobbantják az irodát, akkor nyilván odamegy halálos sebesülést szerezni. Előzmény pedig: a csaja azt hazudta neki telefonban, hogy a bátyjával, Daniellel van, aki ugyebár sehol máshol nem szokott tartózkodni, mint az irodában. Valószínűleg e logika szerint sikerült odamennie, hogy találkozhasson a lánnyal, viszont valamilyen oknál fogva nem vette észre, hogy tök üres az egész emelet, és így ott érte a robbanás. Az írók szándéka egyértelmű volt, ki akarták írni a gyereket a sorozatból, elfáradt a karaktere, nem vitatom, és gondolom valami emlékezetessel akarták elbúcsúztatni, és a robbantás meg kapóra jött. De talán jobb lett volna, ha egy nagyon szimpatikus idős nénit megmentve üti el inkább egy busz.

Rengeteg részletet ki lehetne még emelni, amivel alátámasztható, hogy az évadzáró epizódok nélkülözték a józan ész, az alapvető logika szabályait, de jöjjön inkább csak a kedvencem. Jack Porter, aki eddig gyanakvás nélkül benyelte az Amanda - Emily személycserét, egy varázsütésre kitisztul szeme és elméje, és összerakja az összerakhatatlant.

A cselekmények eddigi alakulása alapján egyelőre azon sem lepődnék meg, ha a következő évad mondjuk az űrben folytatódna. De talán az lenne a legjobb, ha a következő rész az elegáns dallasi csavarral kezdődne, és kiderülne, hogy ezt a sok hülyeséget csak Emily Thorne álmodta össze. Nekem csalódás volt az évadzáró, jobban örültem volna kevesebb eseménynek, és több átgondoltságnak. De léteznek persze olyanok is, akik ezt máshogy gondolják.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

UPDATE: a 3. évad évadzárójának namitláttamozása itt elérhető

Ha egyetértesz, jöhet a LIKE!

A Grey's Anatomyt csak elfogultan lehet nézni és élvezni. Magam is meglepődtem, hogy az évek során sikerül elfogultnak maradnom. Méghozzá azért, mert mindig teljesítette az elvárásokat. Azt persze nem mondanám, hogy olyan nagy elvárásoknak kellene és akarnának megfelelni. De aki nem morzsolódott le eddig, az most sem fog csalódni. Ebben a részben sem történt semmi váratlan, nem igazán lehetett meglepődni semmin, mégis hozta az évadzáróknál megszokott feszültséget, és szórakoztató volt.

Valahogy úgy működhet a történetírás, hogy nyilván még a legelején kijelölték a kategóriát, egy szórakoztató, érzelmekkel teli, kórházas sorozatot akartak csinálni, amiben természetesen remek orvosi eljárásokkal is parádézhatnak, majd kinéztek ehhez mérten egy kellemes kis célközönséget, aminek ízlését felmérve, egy két tesztelés és korrigálás segítségével belőttek egy "ami még belefér" színvonalat, érzelmi és történeti bioritmust, majd ennek a képletnek megfelelően gyártották az epizódokat. Így alakultak a románcok, ez alapján írtak ki szereplőket, találtak ki az egész kórház életére kiterjedő katasztrófa helyzeteket.

Ha nem nézzük a neveket, és az eseményeket is csak körülbelül nevezzük el, akkor lecsupaszítva szinte minden évadban ugyanazok történtek: esküvők, halálok, elveszített betegek, hihetetlen gyógyulások, megcsalás, szerelmek ... Mondhatni, hogy miről másról is kéne szólnia egy sorozatnak, máshol sincs máshogy. Persze. Amitől mégis kicsit kilóg a Grey's Anatomy, hogy itt olyan mintha, csakis egy előre kitalált algoritmus szerint alakulnának az események. A történéseknek nincs különleges végkimenetele, ami állandó, azok a történeti események, egy főhelyszín, pár mellékhelyszín, egymással majdnem teljesen felcserélhető karakterek és egy nézők által elvárásoknak megfelelő algoritmus, ami alapján kombinálják ezeket az elemeket. Ebben a sorozatban hat rész után muszáj valakinek szakítani, és évadonként teherbe esni illetve összeházasodni, mert minket, a nézőiket ez szórakoztat, ezt várjuk el tőlük. És így amennyiben eltekintünk a sokszor túlzó és hihetetlen eseményektől, akkor marad egy közepes karakterekkel megfejelt, de kiszámítható ritmusú sorozat, ami minden felé támasztott igényt igazolt, persze nem a kritikusokét, csakis a saját nézőikét, akik sokkal inkább érzelmekre, mint történetre vágynak.

(enyhe spoiler következik, olvasás csakis saját felelősségre)

Tartalmilag várható volt most is egy katasztrófa helyzet, mint minden évadzárójuk során, amit meg is kaptuk egy vihar formájában. Az is megszokott már, de mi nézők szeretjük, hogy az évadzáró a következő évad első részével együtt alkot majd csak egészet, hiszen rengeteg kérdés maradt nyitva, akár az élet vagy halál-é is. Már az előző részben volt eljegyzés, de ugye mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez még nem feltétlenül garantál esküvőt, pont ezzel a két szereplővel. Most is veszélybe került több főszereplő élete, olyan is van, akiről nem lehet tudni, hogy életben tartják-e a következő évadra. Tavaly kedvesebbek voltak, hiszen akkor kiszivárogtatták, ki az, aki biztos nem lesz többé a stáb tagja, idén viszont hagyják a nézőt továbbévődni. Ezenkívül megtörtént a jó előre "sejtetett" megcsalás, de a régen várt szerelmes egymásra találást is sikerült bezsúfolni ebbe a 43 percbe.

Attól függetlenül, hogy kiszámíthatóan tudjuk, körvonalakban mi várható a részek során, az izgalom mégis megmarad, hiszen csak pont azt nem tudjuk, hogy éppen mit dob a gép, az állandó elemek milyen kombinációjával fog pontosan megtörténni: végre az általam kedvelt szerelmesek találnak egymásra, vagy egy másik pár van éppen soron, ki fog kit megcsalni, kinek az életéért lehet majd izgulni, vagy hogy a jó előre elhintett jelek alapján mikor fog végre előtörni a sejtetett konfliktus. Hangsúlyoznám, hogy ez inkább csak az érzelmi szálakért sorozatot nézők számára jelent valódi izgalmat.

Összegezve az évadzáró végeredménye: 1 katasztrófa, 1 megcsalás, 1 szülés, 1 szakítás, 1 főszereplő a műtőasztalon, 1 biztosan beteljesülő és két kérdéses egymásra találás, 3 főszereplő életveszélyes helyzetben, de ugye to be continued ...

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

A tervezett 13 részből már több, mint a fele lement az évadból. Mégsem érzem azt, hogy az események felénél tartanánk már. Örülök viszont, hogy végre befejezték a másodiktól ötödik részig tartó leginkább öncélúnak nevezhető vizuális kéjenckedést, és az utóbbi két részben végre elkezdték a történetmesélést. Számomra utolsó előtti pillanatban, mert már majdnem elkaszáltam a sorozatot.

Nyilván az eredeti filmek és könyvek ismeretében, és persze a nagy felvezetés miatt elég magas elvárásaim voltak a sorozattal kapcsolatban, amit az első rész szépen igazolt is (azóta is kedvenc Hannibal megnyilatkozásom egy válasz arra a kérdésre, hogy miért nincs titkárnője: Volt, csak romantikus okból követnie kellett a szívét Angliába., amit Hannibal szájából ugye nem lehet nem szó szerint érteni). Innentől viszont számomra megkezdődött a lejtmenet, amiért igazán szomorú voltam. Pedig minden körülmény adott volt egy zseniális sorozathoz: egy bejáratott karakter, bizarr légkör, csodás képi megjelenítés, remek színészek (nálam csak Laurence Fishburne indokolatlanul dühös karaktere lóg ki a sorból, de ő nagyon), csavaros játékok lehetősége a nézővel, aki ugye a szereplők többségénél többet tud Hannibal Lecterről. És ennek ellenére  a készítők mégis csak a képi világgal operálnak a 2. résztől, történeti szál szempontjából meg az az ember érzete, hogy ezek megpróbálják szerencsétlen Hannibal karakterét minden főbb szereplőhöz erőszakkal hozzákapcsolni, hogy majd így általuk játékba tudják majd hozni a címszereplőt. Érthetetlen.

Persze szórakoztató volt nézni, ahogy Hannibal Lecter főz, majd szépen sorban mindenkit megetet a legfrissebb áldozataival (ennél izgalmasabb, hogy még mennyi szarvasos cuccot képesek Lecter otthonában nyilvánvalóbbnál nyilvánvalóbb helyekre kitenni), meg ahogy az álom meg a valóság képileg  összemosódik, meg ahogy Will visszafejti a történéseket, és hogy ezt mennyire menőn oldották meg technikailag, de ez csak egy darabig elég. Egy idő után viszont igenis kevés az izgalmat és a feszültséget a  mindenhová lassan beosonó szarvassal helyettesíteni.

És közben meg tudnivaló, hogy Amerikában hétről hétre akadnak ki a sorozat brutalitásán. Akkor mégis mi a baj velem? Be kellett látnom, hogy az ingerküszöböm idővel az átlaghoz képest igazán magasra került, ahogy eleinte CSI-on (csak is las vegasin), majd Criminal mindson, de igazán Dexteren, Breaking Baden (ami még engem is kikészít) edződött, formálódott. Hiszem, hogy ez nem a többség szerinti, és hogy egy torzult ízlés és ingerküszöb. De szerintem a Hannibal nekünk, hasonszőrűeknek készült, mert másoknak egyszerűen nem lenne értelme.

Na de végre elkezdett a sorozat a 6. résztől újfent megfelelni az elvárásaimnak. Továbbra is vannak frusztráló elemek, gondolom másokat is kikészítenek a tapéták. Ugye. Végre valaki leírta. Ilyen falak között egyszerűen lehetelen élni (ld. Laurence Fishburne hálószobája). Továbbá ennél bonyolultabb, elvontabb komolyzenei világot vártam el Hanniballal kapcsolatban, nem Vivaldi Negy évszakot, vagy Mozart Requiemjét, ráadásul Lacrimosa tétellel. Ezek elég kommersz választások ehhez a karakterhez.

Tartalmilag kicsit túlzásnak éltem meg a 6. rész gyilkosságait, mintha a Dexter 6. évadának Doomsday gyilkosának keze munkáját sűrítették volna egy részbe, képileg ráadásul gyanúsan hasonlítottak is. És akkor ehhez képest a 7. részben meg megjelent Gillian Anderson mint Lecter pszichológusa, ami nyilván tiszta asszociációt jelent egy átlagos pénteki epizódra az In Treatmentben. Lecter főbb foglalatosságait tekintve a rész olyan volt, mintha a tévé távirányítója ámokfutásba kezdve össze vissza kapcsolt volna a TvPaprika, a National Geographic és az In Treatment között. De végre volt története, volt min izgulni, nem kreált volt a feszültség. Tetszett!

És végül egy kis érdekesség. Mivel kíváncsi voltam, hogy mi lehet az oka a sorozat - véleményem szerint - egyenetlen dinamikájára, így hát kerestem valami fogódzót arra, hogy milyen vonal, elképzelés mentén húzták fel ezt az évadot, mert abban biztos vagyok, hogy koncepciójuk, az van. Abból indultam ki, amiből az érettségizők nagy többsége is szövegelemzésnél, a címből, jelen esetben az epizód címekből. Így derült ki számomra, hogy ezek a részek stílusosan egy bőséges és ínyenc étlap elemeiről kapták nevüket. Az első rész nyilván az aperitif (funkcióját betöltve meg is hozta az étvágyat a sorozathoz), amit követett az amuse-bouche (fogás aperitif és előétel között), majd jött a potage (leves), aztán a nem is mindenhol leadott 4. rész az oeuf, azaz a tojás, ezt követte a coquilles (tippem szerint kagyló, de nem vágom), majd ahonnan végre már nem csak vizuális élvezkedés történt a sorozatban, következett a 6. rész, az entrée, az első fogás, és jelenleg tartunk a sorbetnél, ami gyümölcsös kása, amit ha nem desszertként szolgálják fel, ahogy ugye itt sem, akkor két fogás közötti gyomornyugtató fogásként szokták, funkcióját tekintve pedig az ízlelőbimbók semlegesítésére szolgál. A gyomornyugtató nyilván erős kifejezés erre részre, de bennem mindenképpen semlegesítette a régi negatív érzéseket annyira, hogy élvezni tudjam az elkövetkező részeket és fogásokat, és ezek szerint lesz is mit.

Az imdb alapján egyelőre két további fogás ismert még: a fromage - sajt és a trou normand - egy normandiai calvados, étkezések felénél (!!) szokott lenni, lyukat éget a gyomorba, hogy a következő fogásnak helyet csináljon. Kíváncsian várom a folytatást, de azért jó étvágyat nem kívánnék hozzá.

(Időközben elkészült a teljes menüsor)

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Na, így kell ezt csinálni, így kell emelni a tétet, és emlékezetes évadzárót csinálni. Semmi erőlködés, kényszermegoldás, kínos pillanat vagy kellemetlen szájíz. Nyilván persze mindenkit érdekel, hogy most akkor mi lesz: Will vagy Peter, régi vagy új, maradni vagy menni, győzelem vagy bukta. És ezért jogosan lehet felelőssé tenni a készítőket. Ebben az évadban a megszokott módon kiélezett és nagy volumenű döntési helyzetek elé állították a szereplőket, de nem csak őket, hanem velük együtt minket, a véleményalkotó nézőket is.

Könnyű és könnyed játék ez a sorozatírók részéről, az eszközük hozzá igazán kézenfekvő. Nincs más dolguk, mint bemutatni szereplőik döntési helyzeteit, ahogy teszik ezt a tárgyalásos jelenetek során: pro és kontra. Nézői, továbbvíve a párhuzamot: esküdti szemszögből ez valahogy úgy működik, hogy amikor már bizonyosságot érzünk a megoldandó helyzetekkel kapcsolatban, az események hirtelen olyan fordulatot vesznek, ami az ellenkező oldal megerősítését mutatja, vagy egyszerűen meglátásunk jogosságát gyengíti meg. Aztán újabb és újabb szempontok, szituációk segítségével, régi titkok felfedésével oda vissza erősítik és gyengítik bennünk a véleményünket. Amitől ez mégis igazán élvezetes számunkra, hogy teszik ezt mind remek érzékkel. Az sem véletlen, hogy Peter és Will szemünkben már 4. évada fej fej mellett állnak. Hozzátenném, szerintem csak eddig a részig. Az évadzáró szintén ezzel a mechanizmussal építkezett, szerencsénkre rengeteg humorral és fordulattal fűszerezve az eseményeket.

(enyhe spoiler veszély innentől)

Kezdem az alaphelyzettel: Zach Florrick éppen leadni készül élete első szavazatát, tippem szerint az apjára, amikor is egy nem szabályosan lezárt, illetéktelennek tűnő szavazóládát vesz észre a szavazóhelyiségben. Az események azonnal felgyorsulnak, csalás - gondolom én - alapos gyanúja miatt per kerekedik ebből, mégpedig a  csavarosabb fajtából. Innentől pedig mindenki számára az válik a legégetőbb kérdéssé: What's in the Box, azaz: mi lehet ebben a dobozban.

Egyfelől valóban ez a legfontosabb kérdés, és sok mindent el is dönt a rész végére. De amitől mégis igazán zseniális lesz az epizód az az, ahogyan ennek a doboznak, és tartalmának megítélése változtatja az ügyvédek retorikáját, érdekeit, amilyen komikus szituációkat teremt. Mert ugye ha abban a dobozban Krestevára leadott szavazatok vannak többségben, vagy ha Peter Florrickra, az nagyon nem mindegy. Emellett egyáltalán nem lényegtelen, hogy csalás történt-e, vagy sem. Meg ha csalás is történt, akkor se mellékes, hogy ki követte el és miért. Így a frissülő információk változtatják az érdekeket, miattuk születnek meg pillanatnyi szövetségek. Ezért történhet meg az, hogy amit első érdekük szerint bizonyítani és védeni próbálnak, azt a második, az új érdekük alapján már támadniuk kell, és az így folytatódik a formálódó érdekek szerint, igazi komédiává alakítva ezzel az egész bírósági tárgyalást. Minden pillanata mesteri.

A készítők a megszokott módon most sem fogták vissza magukat epizódszereplők terén. Sikerült Patty Nyholmot behozni az ügyvédek közül, illetve nem csak szerepeltetni Colin Sweeneyt, hanem erős utalást tenni a következő évadbeli, várhatóan nagyobb súlyú szerepeltetésére is. Emellett szintén kihagyhatatlan megemlíteni a nagymama, Jackie Florick üdvöskéjének, Christian Romanonak epizód végi fricskáját.

Az évadzáró nem volt híján fordulatoknak, ellentmondásoknak, véleményt formáló eseményeknek. Bizonyos döntések pedig meg is születtek az évad végére, közülük párat kimondanak, párra utalnak, míg néhányat csak remélhetünk. Ez az itthon is méltánytalanul mellőzött sorozat nálam ismét teljesítette a küldetését, és rendesen beizzított a következő évadra.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos