Múltkori, trailert latolgató írásomból már kiderült, hogy milyen nagy izgalommal vártam David Fincher új filmjét, a Gone Girlt (Holtodiglant). Éppen ezért és krimi/thriller-éhségem csillapítása végett már a premier napon megtekintettem a filmet. Az elkövetkezőkben spoiler nélkül számolok be a cselekmény ecsetelését is mellőzve a kialakult benyomásaimról.

Rajtam a film 149 perce alatt a következő érzések uralkodtak el: álmosság, az ólom lábakon járó idő folyamatos nyomása és az egyre erősödő érdektelenség. Ennek a három dolognak az ok-okozatisága végül ördögibb kört alkotott, nagyobb összjátékban működött bennem, mint a film furmányosnak szánt fordulatainak sora.

Beszélhetnék arról, hogy mennyire indokolta ezeket az érzéseket: az egyértelműen hosszú játékidő, az hogy mennyire túl sok mindent akartak nagyon rövid idő alatt elmesélni és megoldani, vagy hogy milyen csalódás volt, amikor a figyelmemet megmozgató irányokkal végül nem kezdtek semmit, mert ugyan ezek a dolgok is egyértelmű okozói voltak álmos érdektelenségemnek, de elvitathatatlan, hogy a bajok igazi forrása a két fő karakterben keresendő.

Hogy miért nem működött nálam ez a film? Mert nem mozgat meg egy olyan nő eltűnése, akit nem tudok kedvelni, és nem is tudok aggódni érte, ha nem érzek vele semmifajta közösséget. Ennek oka Amy részben távoli és megfoghatatlan karaktere. Titokzatos alakja pedig nem a szándékozott misztikum hatását váltotta ki, hanem az érdektelenségét. Nem próbáltam kitölteni a lyukakat, megfejteni a szándékait. Amit megtudtam idővel, az meg továbbra is csak annyit erősített meg benne, hogy kit érdekel. Az a keresztrejtvény sarkall fejtegetésre, ami teljesíthető ,de egyben kihívás is, flow élménnyel kecsegtet. Amy viszont nem a jó értelemben vett kusza, hiányos feladványa a filmnek, ami külön vicces foglalkozását tekintve, hiszen kvízkérdéseket ír magazinoknak :). (Nekem ráadásul a színészi alakítása sem jött be annyira, de ezzel biztos kisebbségben maradok.)

És akkor a férj, Nick karakteréről essen pár szó, aki legalább volt valamilyen. Volt egy kicsit balf@sz, kicsit csaló, kicsit következetlen és nyomokban kiismerhetetlennek tűnő, de leginkább hangsúlyozom, hogy a szituációhoz mérten rettenetesen érdektelen volt. Az pedig innentől egyértelmű, hogy a férj érdektelensége mit erősített tovább bennem.

Azok a kérdések, amikért a trailer láttán megőrültem, nagyon hamar elkezdtek hidegen hagyni. Nem érdekelt a házasságuk, a múltjukkal, a jelenükkel és a jövővel egyetemben. A néha tényleg hidegrázóssá sikeredett fordulatok is éppen ezért hiábavalók maradtak. Mert hát miért is érdekelne, hogy mi történt és miért azokkal, akik amúgy sem érdekelnek? 

Néhány üdítő színfolt ellenére (na nem a férj testvérének vulgáris megszólalásai, hanem Gézánk egy-két benázós poénja, az ügyvéd Tanner Bolt egésze) az ami a trailereknek és plakátoknak sikerült, a film egészének nem jött össze, ezért, és mert annyi sokkal nézésreméltóbb film jött ki mostanság

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

 Kíváncsi lennék a Ti véleményetekre is,