Helmut Newton fotói mellett csak úgy, hatását lepergetve magunkról elsétálni szerintem lehetetlen küldetés. Nekem se sikerült, szerencsére most sem.

6 éve Berlinben bukkantam rá véletlenül az akkor számomra még teljesen ismeretlen fényképész fantasztikus képeire, és bevallom, engem azonnal magával rántott a világába. Egy olyan világba, ahol minden középpontjában a nő áll, aki erőteljes, gyönyörű, és természetesen tűsarkút visel; oda ahol a szexualitás, az erő, a humor együttes erővel hatnak a belépőre. Akkor és ott a kiállítás hangsúlya a portrékon volt, emellett pedig azt igyekeztek bemutatni, hogyan alkotott Helmut Newton, mi tette őt olyan különlegessé, és ezt valahogy nagyon személyes módon adták át.

A mostani kiállítás a Szépművészetiben ehhez képest sokkal inkább igyekezett Helmut Newtont divatfotósként és a nagy fényképészként bemutatni. Természetesen mindkét állítás igaz, nem ezt akarom vitatni. A tárlat hagyományosan a Helmut Newton's Illustrated képeivel vezette fel munkásságát, majd még bemutatott 40 pár (talán  44, de ennyit a számmemóriámról) fotót a magántulajdonú képek közül, majd át is tért a divatmagazin fotókra, azaz A gun for hire szakaszra, a kiállítás területileg és tartalmilag is hangsúlyozott fókuszára. Monumentális, korát megelőző képek, sokszor megdöbbentő kompozíciók, éles színek, kontrasztok (na ehhez egyáltalán nem értek), tagadhatatlanul erős vizuális élmény. Mivel ezek a képek divatmárkák, divatcégek az ő objektívján keresztül, így a fotók teljes befogadásához szerintem szükséges a megnevezett cégek, irányzatok legalább alapfokú ismerete. Persze csak akkor, ha meg akarjuk találni a képekben az igazán Helmut Newton-it, ha meg akarjuk érteni, hogy mitől is úttörők ezek a képek. Ehhez akkor szükséges lenne a képekről eltávolítani pár dolgot. Meglátásom szerint ehhez az egy teremnyi felvezető nem ad elegendő eszközt a látogató kezébe. Nyilván nem a szakavatott látogatók és rajongókról beszélek.

Természetesen előzetes élményem miatt másra számítottam, több humorra, több hogyanra, több személyességre. Ehelyett rengeteg, rengeteg gyönyörű képpel találkoztam a kiállításon, amiért nem is lehetek hálátlan, sőt a szívemnek nagyon kedves fotók is rendben ott voltak (Önarckép feleséggel és modellekkel, Kolbászárus és vevője). Mégis azt gondolom, hogy kevésbé voltam itt én a célközönség, persze ezzel sincs baj. Engem sokkal inkább a hogyan és a ki, nem pedig a mit csinált érdekelt volna. Viszont remélem, hogy az itt járó emberek többsége pesszimizmusom ellenére ennek a remek művésznek az ötleteiből, egyéni látás és láttatásmódjából meglátják azt a nő-tiszteletet és humort, ami őt jellemezte.

Összefoglalva: ha most találkoztam volna életemben először Helmut Newton munkásságával, akkor egy nagyon markáns, egyéni hangvételű (divat)fotós remek művei hatása alatt hagytam volna el a kiállítóteret, ami önmagában egy több, mint elegendő kiállításlátogatói élmény végeredményben. De ha azt is figyelembe veszem, hogy a berlini kiállítás után letörölhetetlen mosollyal az arcomon távoztam, ami órák múlva, sőt ha mai napig rá gondolok sem tüntethető el onnan, akkor én kifejezetten örülök a 6 évvel ezelőtti véletlennek.

Ettől függetlenül esélyes, hogy még egyszer visszamegyek még, vagy majd Berlinben.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos