Csupán nyolc rész, egy veszett nagy bonyodalom, egy zseniális, reális és érzékeny problémafelvetés, és kész is a varázslat. Végre egy (szigorúan első évad) True Detective szintű sorozat, amit megint lehetett hétről hétre várni, és ami engedett rajongani. Dicsérhetném sok mindenért, és természetesen kritizálhatnék benne jópár dolgot, és azzal is tisztában vagyok, hogy volt idén sok más nagyon zseniális sorozat, amik akár jobbak is voltak sok mindenben a Night of-nál, de nálam betöltött egy űrt. És ezért büdös nagy hálát érzek.

Amilyen színészekkel, karakterekkel, meg amit és ahogyan elmesélt. Szinte tapinthatóvá, valóssá vált az egész. Mégsem a karaktereket szerettem a leginkább, és nem is igazán magát a történetet vagy a dialógusokat, hanem azt a felfokozott, pezsgő és hálával teli érzést, amit a sorozat nézése során éreztem, pont, mint a True detectivenél. Teljesen érthető, miért volt oda az alaptörténetért James Gandolfini, én is imádtam rajongani The Night of-ért :)

Imádtam, ahogy a (remake) történet egy végtelenül problémás alapfelvetésből kifejlődött ki:

és ahogy ebből a felvetésből az évad alatt kristálytisztán rajzolódott ki az igazi tragédia:

a képen látható  bemenet és kimenet közti különbség. 

A köztes történetet úgy mesélte el a The Night of, hogy szándékosan nem mondott ki igazságokat, nem mondta ki, ki bűnös és ki ártatlan. A történet során soha semmi se fekete vagy fehér, hanem minden valóságosan szürke és sötét volt. Lezáratlan szálakat kapunk, a következményekről már lemaradtunk, és helyreigaztást sem eszközölt senki.

És így is volt jól. Egyrészről mert így hitelesebb a történet, másrészről ne is vigye el semmi a figyelmet arról a tényről, hogy igenis itt megtört egy élet. Ne az igazi elkövetőt keressük, ne oldja fel a bennünk lévő feszültséget semmilyen kisebb vagy nagyobb katarzis. Ülje csak meg ez az érzés a gyomrunkat! 

via GIPHY

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott  - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Írtam már egyszer egy nagyon bizakodó és felspannolt bejegyzést pár rész megnéztével arról, hogy milyen remek gyöngyszemre is leltem az újoncok közt: egy, az összes elcseszett, esendő karakterével együtt egyedi és szórakoztató sorozatra. Az első, túl rövid évadot ledarálva mára pedig már a teljes kép is kibontakozott előttem. És jelentem: a You're the Worst nagyon okos és minőségi sitcomra sikeredett, mostanság az egyik legjobbra.

Kiderült, hogy nemcsak egyedi karaktereket találtak ki, amikhez nagyon passzoló, kevésbé ismert, de tehetséges színészeket castingoltak össze, és hogy nem csak egy remek alapötlettel rendelkeztek, hanem képesek voltak ebből a jó alapanyagból egy sajátos hangú és hangulatú sorozatot létrehozni. A kissé hasonló és anno szép reménnyel kecsegtető sorozattal, a Don't Trust the B---csel ellentétben, itt a tapló poénok és a tapló karakterek végig, egyenletesen hozzák a magas színvonalat. Mindezt úgy, hogy még sztorija is volt, ami ahogy kell, el is jut ából bébe.

Az évad során végig érzékletesen és hitelesen mutatják be a kapcsolatépítés és a szociális viszonyok valós nehézségeit. Ezeknek a nehézségeknek a leküzdésére pedig kifejezetten érdekes, nem hétköznapi megoldásmódoknak lehetünk szemtanúi. Az évad végére, bár nem is sejtenénk, ezeknek a bukdácsoló főszereplőknek az életében mégis egytől egyig, magukhoz mérten jelentős változások állnak be. Mindezt kapjuk olyan tálalásban, amiben a történetvezetés nemcsak, hogy nagyon-nagyon-nagyon szórakoztató, hanem könnyed és tartalmas is tud lenni egyszerre.

Kicsit furcsa, de közben érthető is, hogy az első évad végére még mindig nincs kedvenc karakterem (a legközelebb a rapper gyerek, Sam áll ehhez a címhez). Mondjuk tényleg nagyon esendő minden szereplő, és sok olyan gyarló dolgot követnek el, ami a nevettető hatással párhuzamosan visszatetszéskeltő is lehet, gátolva bennem az igazi rajongás kialakulását. Mégis annak ellenére, hogy a készítők nem kívánják jó és cuki tulajdonságokkal ellensúlyozni ezeket a tetteket, kedvelhetőekké válnak a szereplők. Ugyanis, csak attól még nem lesz valaki rossz ember, mert bizonyos normáknak ellentmondóan cselekszik, hibákat vét, vagy mert nehéz a természete. Ők is törekednek, csak az alapanyaguk néhány embernél talán sokkal elcseszettebb :) Én pont ezekért imádok legalább kicsit minden karaktert, és ilyen sorozatból sincs sok. 

Kíváncsian és türelmetlenül várom, merre veszi az irányt a következő évad, és hogy mi történik majd a szereplőkkel. A második évad júliusban startol, addig kommentben jöhetnének hasonló jó sorozat tippek!

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Már megszokhattuk, hogy az Orange is The New Blackben az események alakítása - szemben súlyukkal - könnyed sodrású, a kedvenc karakterek száma részről részre rohamosan nő, sokszínű, mégis egységet alkotó világa, egyedi nyers humora szinte azonnal beránt, majd nem is nagyon enged el. Ezt már az első évad is bebizonyította. A második évadban pedig most kiderült, hogy ahhoz képest is bőven volt még feljebb. A szokásos módon spoilermentes ajánló/összegzés következik.

Egyszerűen remek volt ez a 2. évad. Azzal, hogy a főszereplő, Piper karakterét kicsit háttérbe szorították, értékes perceket nyertek a többiek számára, akikben egyrészt  bőven volt kiaknázható kraft, másrészt így színészileg többen bontakozhattak ki, és a történetmesélés is változatosabbá vált.

Ami pedig még az első évadban zavart, miszerint az elítéltek bemutatásán túlzottan látszik a szubjektív, bennfentes szemszög, (ami nyilván érthető, hiszen a true story elbeszélője, a köztük élő Piper), sikerült kiküszöbölni, úgy, hogy az ő központi sztoriját kicsit mellékágra tették. Ebben az évadban kevésbé éreztem azt a szándékot, hogy együttérzést kicsikarva feloldozzák a börtönlakókat, így pedig az egész jóval reálisabbá vált.

És hogy mi a további három dolog, amiért a leghálásabb vagyok? A fegyőrök, a karma és a zene.

Ennek az évadnak a legáldásosabb változtatása elvitathatatlanul a fegyőrök nagyobb szerephez juttatása volt. Mindegyikük annyira máshogy romlott és teljesen elcseszett, személyiségükből fakadóan pedig olyan abszurd, alantas és inkorrekt poénokat szolgáltatnak, mint pl. Healy leszbikus összeesküvés elmélete, egyszerűen zseniális. Porszemnyi jelentéktelenségük szolgáltatta frusztráltságuk minden irányú megnyilvánulása igazi többlettel járult hozzá minőségi szórakoztatásomhoz.

Az évad cselekményét mozgató karma végig izgalmas játékot űzött. Élvezetes volt látni, ahogy az apró, látszólag lényegtelen cselekedetek idővel összeadódnak, egymást önkéntelenül korrigálják, majd előre beláthatatlan módon bevégeztetnek. Itt most nem azon van a hangsúly, hogy milyen eszementen csavaros véggel zárult emiatt az évad (vagy éppenséggel nem is), sokkal inkább azt próbálom érzékeltetni, hogy mennyire okos és dinamikus történetvezetésnek lehetünk 13 részen keresztül szemtanúi.

A harmadik tényező, ami mellett szintén nem lehet, nem is szabad elmenni, és amiben hasonló módon sikerült felülmúlni az előző, első évadot, az pedig a dalválasztás. (Zárójeles, de idevág: nem tudom, ki hogy van vele, de nekem csak erre az évadra sikerült megszeretnem a főcímdalt Regina Spektor - You've got time -ot, amitől eddig kivert a víz, most meg azonnal dünnyögöm. De vissza a remek dalválasztásokhoz.) A részek végén hallható zenék minden epizód méltó ékei voltak. Általuk sikerült még egy-egy erős lapáttal hozzájárulni az éppen aktuálisan, rész végén eluralkodó érzéshez, legyen az düh, kétkedés, izgalom, káröröm, bármi. Tényleg okosan és jó ízléssel, érzékkel válogatták össze az évad a soundtrackjét. Személyes kedvencem Marlene Dietrich helyett Joan Baeztől a Sag mir wo die Blumen sind Where Have All the Flowers Gone. Aki szeretné egy helyen elérni ezeket a számokat, annak ajánlom a Mashable cikkét, amiben összedobtak egy 25-ös listát az évad legmegkapóbb számaiból.

Ez az évad zseniális volt, az OITNB pedig az egyik legkedvencebb sorozatommá avanzsált. Így hát ezt az előző évadhoz képesti előrelépést kategóriaválasztásomban is érzékeltetni tudom, hiszen most már

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Végül kedvenc szereplőmmel zárok

+ a kérdés: