A kritikusok és a közönség díjait és elismeréseit egyaránt joggal bezsebelő, lebilincselő dráma egy újabb nézőponttal szélesíti az utókor második világháborúra való rálátását. Amúgy is minden olyan, a németek saját múltjukkal való szembenézéséről szóló film, amiben az ő kezük is benne van, nagy valószínűséggel csakis különleges és egyben fájdalmasan őszinte élményt nyújt a nézők számára, ahogy ennél a filmnél is. Ez jelen esetben nem csupán tartalmi, hanem képi megjelenítés szempontjából is értendő. Természetesen nem akarom a film erényeit kizárólag a németeknek tulajdonítani, hiszen jelen esetben egy ausztrál, angol és német koprodukcióról van szó.

Ismét sikerült úgy szembenézni a sötét múlttal, és ezáltal minket, nézőket egy új nézőpontból szembesíteni vele, aminek bőr alá, egészen a csontig hatoló hatása igazán elgondolkodtató pillanatokat, akár napokat szerzett szerintem mindenki számára. Egy fájdalmas bűn és bűnhődés történet.

A film abból az alaphelyzetből indít, amikor a háború már a végét járja. A szülők nélkül maradt Lorenak, akiket egyébként nem a háborúban vesztett el, hanem ők maguk is nácik voltak, egyik napról a másikra fel kell nőnie ahhoz a feladathoz, hogy 4 testvéréért felelősséget vállalva, családfőként, a háború dúlta Németországot átszelve, a Fekete erdőtől egészen Hamburgig juttassa el családját, az ott élő nagymamájukhoz. Ez a veszteségekkel teli út teszi ki a történet oroszlán részét. 

A fájdalmas képek és a döbbenetes történések segítségével nem csupán egy felszabadítás utáni, széthulló birodalmi látképet mutat a film, hanem betekintést nyújt abba, hogyan küzd meg Lore nem csak a kegyetlen körülményekkel és az erőn felüli kötelezettségeivel, hanem a számára sokkal fenyegetőbb problémával, a valósággal. A náci ideológiában nevelkedett lány hirtelen szembekerül a háború valós kegyetlenségeivel, egy olyan igazságot nélkülöző világgal, ahol már minden érték eltörött, ahol a legelemibb tagadása ellenére is el kell fogadnia ezeknek a bűnöknek a létezését, majd azt is, hogy kik a vétkesek ezekért, amiért neki és testvéreinek is bűnhődnie kell. Minden tehát, amiben a lány eddig 17 éven át hitt és amit szeretett, ezen az úton nem csak megkérdőjeleződik, hanem lassan meg is szűnik számára, sőt a történet végére a múlt utolsó értékét már ő maga töri darabokra.

Ahogy az ilyen témájú filmek esetében, a Lore sem könnyen emészthető film, amitől mégis nagyon szép, hogy ezt a rengeteg kegyetlenséget sikerül igazán lenyűgöző képekben elmesélnie. És van még egy dolog, az utolsó negyed óra, a számomra legmegragadóbb pillanata a filmnek. De erről többet inkább nem is árulok el, akit érdekel, nézze meg saját maga. 

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos