Véget ért, tette mindezt kíméletesen, meghitten, nyugtatóan, magához képest pozitívan, rajongói elvárásokra tekintettel, 7 részen keresztül. Mert ezt érdemeltük mi, rajongók és a sorozat is.

Amikor megtudtam, hogy a 7. évaddal véget ér a Mad Men, onnantól már gyászoltam előre, közben készítettem magam a búcsúra, aggódtam a lezárás miatt, ezekkel egyszerre pedig még barátkoztam is az évadzárás után fennmaradó űr gondolatával. Szerencsére a 14 résznyi idő, illetve a félidei szünet még extra felkészülési időt is adott a búcsúra. (Amit persze még tovább is toltam). Erre pedig azért volt szükség, mert a Mad Ment az első évadtól kezdve imádtam, és azóta is ez a kedvenc sorozatom.

Korábban is fejtegettem már, hogy a Mad Men mennyire nem tömeg sorozat, itthon nincs is óriási közönsége. Az a nézői réteg viszont, akit betalál a sorozat, valódi rajongója is a sorozatnak itthon és bárhol. Egy baromi lassan építkező karakter dráma lévén kizártnak tartható, hogy bárki rajongás nélkül végig bírja nézni ennek a sorozatnak mind a 7 évadát. Pár évadig még lehet izgalmas kordokumentumként vagy a reklámszakma fejlődéstörténetként, de ha valaki nem zuhan bele az egyedi, réveteg, melankolikus hangulatába, meg persze a karakterek kibontásába, az - érdeklődés, vagy bármilyen külső motiváció ellenére - nem valószínű, hogy eljut az 5. évadig. A Mad Ment legalább szeretve, de leginkább rajongva lehet nézni. Máshogy egyszerűen nincs értelme. És hogy miért fontos ez?

Mert ez a 7. évad pont az ilyen rajongóknak készült. És ennek tükrében érdemes súlyozni. Amit vártam: lágy katarzist és méltó, nagyobb volumenű, kardinális búcsút. Meg is kaptam, bár nem számításaim szerint egyszerre, hanem szépen sorjában. Nálam a Mad Men a 7. évad 7. részével (az imdb-n 3. legjobbra értékelt epizóddal), az akkor könnyeket hullató lágy katarzisával lezárult. Az évad második felében pedig nagyon lassan engedve csak el a rajongók kezét búcsúzott el teljesen, zárt le egy rajongói korszakot. Kicsit úgy, mint a Six Feet Under utolsó perceiben, csak itt 7 részen keresztül.

Ritkán adatik meg, hogy az elbúcsúzó ennyire tekintettel legyen az itt maradókra, jelen esetben a rajongókra, és ilyen hosszan elnyújtva, 7 részig nyugtat, és sugallja, hogy minden a helyére fog kerülni, és minden rendben lesz. Mindezt a Mad Men egészéhez képest is kifejezetten pozitívan. Ha az összes karakter számára ugyan nem is tartogatott napsütéses boldogságot a lezárás, mondjuk csak a többségük számára, de valahogy mindegyikük a megismerésük pillanatához képest határozottan tudatosabb állapotban intett búcsút nekünk. Ez az általános jellemfejlődés pedig összességében pozitív képet ad.

És ha már jellemfejlődésről esett szó, akkor Don Draper karakterének teljes megszűnését és újrarendeződését természetesen meg kell említeni, meg amúgy is. A férfi, akiről hat évad alatt foszlányokból,sejtésekből, visszafogott arckifejezésekből, mámoros cselekedetekből tájékozódhattunk, ebben a 7. évadban nagy utat tesz meg szemünk láttára, közben álcáját szépen lassan levetve. Először az évad első felében életének utolsó bástyái megszűnésével reng meg (szerelem, munka, család, kapcsolatok szinten), majd átadva magát a teljes szétesésnek, a létrehozott Don Draper megszűnésével jut töréspontig, hogy aztán a legpozitívabb kicsengést adhassa az egész lezárásnak, hogy újrarendezi valóját.

Tűnhet erőltetettnek, túl szentimentálisnak is ez a mindenki jól lesz lezárás, számomra viszont a képet bőven árnyalja a meghittség és hála érzete a rajongók és saját karaktereik irányába. A Woody Allen filmekhez hasonlóan itt is élt bennem az érzés, hogy végtelenségig képes lettem volna nézni még.

Jon Hamm Golden Globe díjat is megkapta végre, ami azért January Jonesnak is kijárt volna.

Szépen búcsúzott, de már tátong a hagyott űr. Hiányozni fog.

(Kommentben jöhetne pár ötlet, mivel lehet enyhíteni majd a sorozat hiányát)

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

Sikerült eddig félig szándékosan elkerülnöm azt a tényt, amivel végül a hétvégén kénytelen voltam szembenézni. Pedig belül nagyon edzettem magam, mégsem sikerült azóta se feldolgozni. A Facebook ilyen szempontból kegyetlen, nem foglalkozik az érzéseiddel, amikor a hírfolyamodon elér a következőhöz hasonló kepekkel.
Vigyázat, a nyugalom megzavarására alkalmas kép következik!!! Én szóltam..

Igen, először ott a jó hír, április 13-án jön az új Mad men évad, aztán meglátom a FINAL szót, neeee, tényleg ez lesz az utolsó évad, ez nem lehet igaz. Nincs olyan sorozat, ami pótolni tudná a Mad ment, a szívemnek legeslegkedvesebbet. Vigasztalhatatlanul szomorú vagyok. Így már nem is várom a 7. évadot...

Mintha tegnap kezdődött volna a rég várt 6. évad, és már véget is ért. Lényegében nem sok minden történt, mármint ilyen eget verő dolgok nem voltak, természetesen nem például a Martin Luther King ellen elkövetett merényletre gondolok. Az évad során annyi történt, hogy valaki süllyedni kezdett, másoknak pedig sikerült a víz felszínén maradniuk, illetve mint tudjuk, akadt olyan is, akit a cápák faltak fel. Ezenkívül pedig egy apró kis szelettel bővültek ismereteink Don Draper életét és múltját illetően.

Én minden percét imádtam, és akár egész éven át tudtam volna a megunás veszélye nélkül nézni tovább a sorozatot. Egyedül ettől a Ben Benson gyerektől rázott a hideg folyamatosan. Már az első jeleneténél nyilvánvaló volt, hogy vele még nagy bajok lesznek. Viszont úgy tűnik, ez a bomba egy kicsit még megvárat minket a robbanással.

Kíváncsi vagyok, hogyan fognak elrendeződni a dolgok, ki, hol és kivel kezdi majd a 7. évadot. Elvonón, Kaliforniában, esetleg Los Angelesben, vagy New Yorkban, régi vagy új családdal, esetleg egyedül, de boldogan vagy végtelenül magányosan. Lehet, hogy ezek az alternatívák nem tűnnek olyan érdekesnek, de a Mad Men karaktereit kedvelők számára ezek valóban izgalmas kérdések.

Az évad brilliáns volt, a sztori remek, a színvonal továbbra is nagyon magasan maradt. Így hát számomra nem meglepetésként maradt a kedvenc sorozatom, amiről kevés emberrel tudok beszélni. A türelmetlen visszaszámolás pedig ezennel újraindul a 7. évadig.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, jöhet a like :)

Végre, végre, végre, itt a Mad Men 6. évada! Ez az egyik olyan sorozat, amelyiknél számoltam a napokat a kezdésig, ami nagyon lassan érkezett el. Közeledve az évadnyitó duplarészhez előjött bennem az ilyenkor gyakori, erős érzés, hogy meg kéne várni, hogy lemenjen a teljes évad, és egy-két nap alatt le kéne darálni az egészet egyben, lévén ez egy olyan sorozat, aminek az élvezetét rettentő szívesen sokszoroznám, és gondolnám alapból, hogy mások is így vannak ezzel, holott...

Azt látom ismerőseimnél, blogokon, és paradox módon néha én is tapasztalom magamon, hogy nehezen tudjuk megtalálni az ideális körülményeket, kedvet ahhoz, hogy rávegyük magunkat a nézésére. Ennek oka nyilván a sorozat nagyon egyedi hangulata, aminek befogadásához szintén hangulat kell. Ez még jól is hangzana mint válasz, mégse elégednék meg ennyivel, a ködös "hangulat" kifejezés helyett valami kézzelfoghatóbb, érthetőbb okot szeretnék találni az alacsony itthoni nézettségre. Legalább is teszek rá egy próbát. És persze jöhet a górcső alá ez a két rész is.

A Mad Men sosem volt a történések sorozata, a dráma, a feszültség, a humor sosem a cselekményben keresendő, hanem a szereplők jellem(nem)változásában. Sokszor az események nem amerikaiként amúgy is kevésbé érintenek meg minket, a márkanevek, reklámipari nagy nevek kevés emléket csalogatnak elő belőlünk. Én általában tök hülyén ülök és nézem az aktuális epizódot, és a rész végéig remélem, hogy azért bennem is össze fog állni végül valami kép, lenyomat a látottakkal kapcsolatban. És persze működött, és működik most is. 

Lényegében az évadnyitó részekben sem történt más, mint hogy esendő szereplők hol reménytelibben, hol reményvesztettebben játszották életüket. Néhol viszont - és szerintem itt van a Mad Men igazi élvezeti értéke - legalább a nézők számára levetették álarcukat. Ilyenkor érezhetjük, hogy a sorozat sok évadnyi nézésünkért cserébe megjutalmaz minket egy-egy őszinte és igaz pillanattal. Mivel a sorozat cselekménye nem más, mint karakterek folyamatos direkt és indirekt vallomásai, hol kicsit őszintébben, hol éppenséggel nagyon nem. És itt a lényeg, hogy valaki ezt a játékot élvezi vagy sem.

(a következő bekezdés enyhe spoilert tartalmaz! tehát csak óvatosan!)

Ebben a másfél órában ilyen őszinte karakter-esemény volt többek között: a hawaii rögtönzött esküvő jelenete Don Draperrel; az exfeleség, Betty férjéhez címzett beteg fantáziái és tanácsai a szomszéd szobában alvó kislánnyal kapcsolatban; kedvencem Roger Sterling önteltségének, hazudozásainak kendőzetlen ábrázolása a pszichológusos jelenetben; Pete Campbell pökhendi, fásult megjegyzései Don felé; az ominózus hányás Roger édesanyjának temetésen; Peggy Olson és Stan Rizzo munkán kívüli is létező barátsága, a félrelépés...

Akit nem fogtak meg a Mad Men karakterei, azt nem hinném, hogy be tudja húzni ez a sorozat, hacsak nem a reklám szakma iránt érdeklődőkről van szó, bár ebben az esetben nem hinném, hogy ők ugyanazt a műsort nézik, mint én.

kategóriám rá:

azoknak, akik szeretik a karakterdrámákat

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos