Vannak olyan sorozatok, amiket szeretni lehet, de azért igazán rajongani nem értük szoktunk. Ha ezek közül kivesszük a családi sorozatokat, és fókuszálunk a romantikus témákra, akkor rajzolódik ki előttünk a bájos sorozatok csoportja. Előnyük, hogy szinte bármikor megnézhetőek, hoznak egy elvárt szórakoztató szintet, és habár főként a női közönséget célozzák, valamiért mégis mindenki szívéhez közel tudnak kerülni. Amellett, hogy gyakran a szituációs humor is jellemzi, mégis a legkardinálisabb bennük, hogy tartalmukat nem az izgalmas történetvezetés, vagy ezek a poénok, hanem a romantikus jegyek ékesítik, legalább egy szereplőjét elbűvölőnek, cukinak tartjuk, és fáradhatatlanul drukkolunk neki, hogy legalább legvégül a jó társat válassza, és hogy csakis szuper dolgok történjenek vele. Azért általában ezekre a karakterekre rá is fér a szorítás kétbalkezességük, ügyetlenségük, gyenge ítélőképességük és esendőségük miatt.

Az ilyen bájos sorozatokról nekem (különleges esetek kivételével, ld: pilot, utolsó epizód) nehezemre esne egy teljes posztot külön-külön írni, egy gyűjtést viszont megérdemelnek. Íme tehát egy lista a teljesség igénye nélkül, szubjektívan, nem feltétlenül rajongói hangnemben.

A kezdetek - Gilmore Girls - Szívek szállodája

Talán az első igazi találkozásom ezzel a sorozattípussal a Szívek szállodája volt. Rajongani mondjuk sosem tudtam érte, de tetszett a légköre, a családi szálak bonyodalmassága, nomeg a Luke és Lorelei-é. Egyben viszont ez volt az a sorozat is, amit betegség esetén sosem bírtam nézni, félálomban hallgatni, mert a lázam azonnal felszökött a rengeteg beszédtől, és nyugtathatatlanul ideges lettem tőle. A rengeteg beszéd egyébként a legmegosztóbb és egyben legmarkánsabb eszköze is volt a Gilmore Girlsnek, ezek a frappáns, szókimondó párbeszédek védjegyeikké is váltak. Viszont biztosra veszem, hogy a legtöbb férfit ki lehet(ett) velük kergetni a világból. 

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

Bájos sorozat bájos mellékszereplőkkel - Men in Trees - A férfi fán terem

Ez volt az első olyan bájos sorozat, amit tényleg tudtam kedvelni. Sőt mi több, még betegen is nézhetőnek bizonyult, legalább is az első évada. Ez a nagyvárosból vidékre költözés (illetve versa) a múltbéli csalódás elől meneküléssel karöltve a bájos sorozatok igazi alapköveinek számítanak. A Men in Trees első évadában ezt a klisén alapuló történetet, szemben a Hart of Dixie műviességével (ld. 2 bekezdéssel lejjebb), sikerült kellően viccessé és elragadóvá tenni. Ennek egyik, lényegi oka, hogy ebben a sorozatban a mellékszereplők karakterei is felépítettek, és a játéktér aktív részesei. Így nem arra használták őket, hogy sorozatdíszletként betöltsék velük a színtereket, vagy hogy ad hoc kitöltsék velük a főszereplők szerelmi civódásán felül megmaradt, üres meneteket. A második évadra sajnos az arányokat elveszítették, a történet is inkább céltalanul csavarodott össze-vissza. Mintha csak egy évaddal számoltak volna alapból. De egy valóban jó és bájos évad tényleg összejött.

Kategóriám rá (csak az első évad végéig):

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

Egy újonc romantikus, topmodelles báj - Manhattan Love Story

Hangsúlyozva, hogy 2 rész alapján mondok most véleményt, de ez a sorozat tényleg nagyon bájos. Igazi tankönyvi példája a bájos sorozatoknak. A főhősnő karaktere egyszerre maxolja ki a tündéri és szerencsétlen személyiségjegyeket is, saját kis szerencsétlenségünk felnagyított kivetüléseként mégis szerethető. A mellékszereplőkkel kapcsolatban már nem ilyen szerethető a helyzet. Ennek tudatában ért igazán meglepően a felismerés, hogy mennyire megörültem múlt héten, hogy tényleg, már ki is kijött a következő rész. Külön cuki, hogy a két főszereplő az életben is egy párt alkot. Pilot kritika itt.

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

Egy kisközségnyi bájosság - Hart of Dixie

Vélhetően ennél a sorozatnál csakis az amerikai nézők garantálják évről évre berendelést. Nem hinném, hogy bárki is tűkön ülve várná, hogy végül Zoe kivel fog összejönni, hogy járásosítják-e Bluebellt a szomszéd településsel, vagy hogy Wandáék végül alpakákat tenyésztenek-e vagy sem. Viszont nagyon is hiteles kép, hogy a nézők tényleg szeretik ezeket a karaktereket, ezt a kreált közeget, közösséget, lelküknek pedig jól esnek ezek a kisvárosi csodák. Talán ezért is mindegy, hogy a középjó-tökéletes skálán belül hogy alakulnak az események (rosszabbul úgysem fognak). És habár a harmadik évad a kelleténél jobban céltalankodott, azért egészében nézve, ha a 4. évadban ezt is folytatnák, akkor sem hinném, hogy a célközönség csalódottan elpártolna.

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

A szabályt erősítő kivétel - Red Band Society

Habár a bájos sorozatok egyik fő jellemzője, hogy nem igazán fontos a történetvezetés, azért akár necc is lehetne a Red Band Societyt ide sorolni, mégsem maradhat ki ez a halálos betegségekkel küzdő fiatalok életéről szóló sorozat, hiszen igazán, nagyon is bájos (másfél rész megnézetele után). Sőt, szinte minden bájos ebben a sorozatban, persze nem a cuki értelemben: a narráció, a karakterek, a küzdés, a csalódások, a barátságok, a szerelmek. És habár minőségben is nagyon rendben van, mégsem valószínű, hogy folytatnám a nézését, ugyanis kicsit korosnak érzem magam hozzá. Pilot kritka itt.

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

A 80-as évek nagyon színes tini bája - The Carrie Diaries/ Carrie naplója

A készítők és a sorozat főszereplője sem volt könnyű helyzetben a nagy előd, a Szex és New York miatt. Nem egyezett a két sorozat célcsoportja, mégis azért valami kontinuitásra törekedni kellett, és úgy kellett érdekes történetet kreálni, hogy a szerelmi szálak kimenetele csak egyféle lehetett, Carrie tinikorának eredetsztoriként való bemutatása meg - a karakter potenciális mélysége miatt - nyilván értelme nincsen kategória. Ebből a többszörösen hátrányos helyzetből sikerült mégis egy roppant bájos sztorit kikerekíteni, miközben a remek zenei és kosztüm válogatással megtámogatva a 80-as évekről és a Városról is színes képet festettek. Hiába sikerült sztoriban és megvalósításban is jót alkotni, hiába volt AnnaSophia Robb egyértelműen maga a báj (a kiejtése is iszonyat cuki volt),  ahelyett hogy - ha már a múltat megváltoztatni nem tudják - legalább a második Szex és NY filmet sztornózták volna, sajnos végül a sorozatban érkezett meg a 2. évad végén a kaszás.      

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

Kórházas báj Meryl Streep lányával - Emily Owens MD

Ennél a sorozatnál, annyi bőven mérföldekkel rosszabbakat nem kaszálnak el, ráadásul az Emily Owens jó sorozatnak indult, és nagyon szeretni való volt. Mamie Gummer tündérien hozta a szerelmi életében szerencsétlenkedő, de roppant kedves orvost. A belső-monologizáló narráció jól működött, a pozitív-negatív tulajdonságokat ügyesen osztották el a karakterek között,  a szerelmi szálért is bőven lehetett izgulni, szóval nem lehetett nem szeretni. Mégis, 13 rész után elkaszálták. Így már csak abban reménykedek, hogy a jövőre induló Backstorm nyomozós sorozata előtt, Mamie Gummer még legalább egy-két rész erejéig visszatér a Good Wifeba remekelni.

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos 

Én már pontoztam, most ti jöttök! 

Újabb újonc sorozatba sikerült vakon belevágni a fejszémet, ugyanis csupán az imdb nem pont kristálytiszta iránytűként működő pontszámaira és ajánlórendszerére bíztam magam, ami meg kell hagyni, a You're the Worstnél is beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és úgy tűnik, a Red Band Societynél is. Fogalmam se volt, hogy ez a sorozat miről szól, hol játszódik, kiket mutat be, de megkapva a kezdő lökést, megnéztem hát a pilótáját. 

Magamtól nem igazán vágytam egy kórházas, tinik életét bemutató sorozatra, tehát ha kicsit figyelmesebben szemelem ki következő áldozatomat, akkor lemaradtam volna erről a nagyon is szerethetőnek tűnő újoncról (ami nem is annyira újonc, hanem a Polseres vermelles című katalán sorozatból készült remake). 

Leginkább úgy tudnám belőni, mint kellemes keveréke a bájos, fancy kórházas Emily Owensnek, és a karaktereiben, valóságosságában, friss világában a kezdeti Skinsnek, mindez pedig megspékelve a Született feleségek ötletes narrálásával. 

Alaptörténet: egy nagyon nem hazai színvonalú kórház gyermekosztályán ismerkedhetünk meg pár tizenéves fiatallal, szemtanúi lehetünk, hogyan kötnek egymással barátságot, szövetséget, hogyan élik meg együtt az első/második szerelmeket, hogyan buliznak, illetve hogy a fennmaradó idejükben hogyan harcolnak az életükért. Annak ellenére, hogy milyen komoly betegséggel küzdő srácokról szól a Red Band Society, meglepően sokat lehet nevetni, illetve sokat lágyít az alaphelyzet komorságán a könnyed történetmesélés és a bemutatott fiatalok hozzáállása, látás- és láttatásmódja. Ennek igazi ékes példája, a narrátor személye, aki nem más, mint az egyik beteg, a kb. 8-10 éves, kómában fekvő Charlie. Aki ugyebár igazi bennfentes, mindent hall, de őt (bizonyos kivételek mellett) csakis mi hallhatjuk (tiszta keseyi narráció a Száll a kakukk fészkéréből). Kifejezetten élvezhetően, jó humorral mutatja be ezt a világot, értelmezi számunkra, kommentálja  történéseket és a karakterek motivációt. Sőt, sokszor kifejezetten elgondolkodtató meglátásai vannak. Már-már túlzottan is azok, néhány mondatát egy érettebb felnőtt is megirigyelhetné. Bár az ő állapotában az is igaz, hogy bőven van elég ideje a körülötte lévő világon gondolkodni.

Nehéz belőni, hogy ki a célközönsége ennek a sorozatnak. Hiszen egyrészről adott, hogy itt Dawson szintű tinédzserproblémák lesznek terítéken, ami egyértelműen a fiatalabbak számára vonzóerő. Akik számára viszont elrettentőbb lehet, ami egyébként más korosztály számára is hasonlóan megviselő tapasztalás, ilyen fiatalokat nem erejük teljében, hanem  súlyos betegen, vagy akár haldokolni látni. Ebből már szinte az következhetne, hogy a Red Band Society nem is szól senkihez és nem is élvezhető senki számára, de a látszat ellenére nem ezt szándékozom kihozni ebből. Hanem azt, hogy a nehéz kategorizálhatóságból éppen hogy az is következhet, hogy egy speciális célcsoport helyett egy sokkal szélesebb és sokfélébb kör is találhat magának ebben a sorozatban valamilyen vonzó erőt. Ahogy bár a kórházban élet-halál harcot vívó tinik kombó nekem sem igazán hozta volna meg a kedvemet a sorozat nézéséhez, mégis valahogy a humorával, a bájával, a szerethetőségével elvitathatatlanul megfogott. A pilot elég ígéretesnek tűnt, így hát látok benne potenciált, és ezzel az ajánlóval csak bővíteni szeretném azoknak a számát, akik szintén nem gondolták, de mégis látni fognak majd benne valamit. 

Habár egy jó pilot nem feltétlenül csinál nyarat, bizakodó vagyok, így hát

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos