Nahát, nahát... megint egy veszett jó dán film... milyen döbbenetes. Amikor még csak először hallottam a létezéséről, már akkor nyilvánvaló volt, hogy tetszeni fog, a kérdés csak annyi volt, hogy mennyire, és hát nagyon-nagyon-nagyon. Sőt nekem még a Születésnapnál is jobban.

És hogy hogyan jön ide a Születésnap? Mi köze van a két filmnek egymáshoz? Hát elég sok: műfajilag filmdrámák, méghozzá dánok, rendezőjük, aki egyben a forgatókönyvükért is felelős, nem más, mint Thomas Vinterberg, mindkét filmben játszik Thomas Bo Larsen, a főszereplők játszottak már együtt közösen pár igazán pompás filmben, név szerint az Ádám almáiban és a Gengszterek fogadójában. Na de ezek inkább csak a külsőségek, ennél sokkal mélyebb és fajsúlyosabb kötelék van a két film között, méghozzá a központi téma: a gyermekek szexuális bántalmazása.

Tartalom szempontjából a Születésnap és A vadászat egymást kiegészítő alkotások. Míg az első esetében valóban megtörtént a bántalmazás, addig a másik esetben a gyanúsítással ellentétben semmiféle erőszak nem történt a vádlott és a vádló(k) között. Ami viszont mindkét esetben ugyanolyan, az az igazság meghallására süket, meglátására vakságot fogadó környezet reakciója.

Amitől igazán visszafoghatatlan, elemi indulatokat gerjesztő mindkét film, az az, hogy a nézőket már a konfliktus kialakulásának legelső pillanatában "megajándékozzák" a megkérdőjelezhetetlen igazsággal, innentől számunkra azonnal nyilvánvaló az embertelen és végtelenül buta igazságtalanság. Nem azért izgulunk, hogy bűnös vagy ártatlan, vagy hogy mi fog történni, hanem azon, hogy aminek történnie kéne, mikor fog végre bekövetkezni. Így vagyunk mi, nézők, akik látunk és hallunk, csak nem tehetünk semmit, és vannak a szereplők, akik cselekedhetnének, ők viszont vakok és süketek.

De mégis miért jó nekünk hagyni, hogy órákon keresztül levezethetetlen dühöt érezzünk, esetleg csak simán mazochisták lennénk? Azért hagyjuk, mert így lehetőségünk nyílik arra, hogy - ahogy például a pszichodrámás foglalkozáson - tét és veszély nélkül megélhessük félelmeinket, a film cselekményére kivetíthessük az emberi butasággal, kegyetlenséggel kapcsolatos belső dühünket, majd ahogy véget ér a film, úgy eltávolodjunk ezektől az érzésektől, amik végtére sosem voltak a mi problémáink.

Mads Mikkelsen alakítása - szintén nem meglepő módon - hibátlan volt. A Hannibalbeli alakítása miatt rám kifejezetten üdítően hatott, hogy végre pozitív karaktert kapott. Tényleg nagyszerű volt, ahogy a film is. Minden skandináv film kedvelőnek alapmű.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos