A második Artmozik éjszakáján megtekintett első filmem François Ozon rendezése: A házban. A port.hu és az imdb.com szerint műfaját tekintve thiller, amit csak azok nem cáfolnak, akik nem látták. Azért is nehéz és talán felesleges feladat is kategorizálni, mert hogy ez a film fő élvezeti értéke: maga a játék a műfajokkal. Csavarokban gazdag felépítés mellett, tartalomban és megoldásokban is különböző stílusú elemekkel operál. Izgalom, könnyed nevetés itt akár egy percen belül is bátran megfér egymás mellett. 

A történet középpontjában egy ígéretes írói vénával megáldott, de elég furcsa, középiskolás fiú, Claude (Ernst Umhauer) és az ő írói szempontból kevésbé sikeres irodalom tanára, Germain (Fabrice Luchini) állnak. A fiú eredetileg egy házi feladatnak induló, de később a tanári érdeklődés miatt tovább íródó folytatásos regényben meséli el, hogyan és milyen szándékkal jutott be legjobb barátja otthonába, a címben szereplő házba, és hogy milyen kalandokban volt  is ott része.

A házban leginkább az írás-olvasás folyamatáról és kölcsönhatásáról szól. Nem kell megijedni, nem valami unalmas irodalomelméleti csevejt kell elképzelni (bár szerintem azok sem unalmasak annyira, sőt). Az alapötlet: megtörni azt a megszokott mechanizmust, miszerint az olvasó csak passzív szemlélője lehet az olvasott történetnek, és hogy csak egyirányú lehet az olvasó és író kommunikációja.  Azzal a szituációval játszadozik el tehát a történet, ami ritkán eshet meg az átlagos hétköznapokon, hogy milyen is, ha megszokottól eltérően az olvasó igenis beleszólhat a könyv eseményeinek alakulásába, sőt mivel jelen esetben az olvasó egy irodalom tanár, az E./1. személyű elbeszélő pedig egy másodikos tanuló, így mentorként nem csak arra van befolyással, hogy mi, hanem arra is, hogy hogyan íródjon. Ritkán van lehetőségünk arra, hogy olvasmányunk szereplőivel személyesen is találkozhassunk, megmondhassuk, ha már kicsit lankadna az érdeklődésünk, és ezért innentől több konfliktust akarunk a történetben, vagy hogy elérhessük, hogy főszereplőnk a szerző akarata helyett (akik, mivel E./1. sz. elbeszélőről  van szó, így jelen esetben azonosak), inkább a miénk szerint cselekedjen, érezzen. Germainnek ez a lehetőség megadatott. Persze ne gondolja senki, hogy írónk minden szituációban olyan könnyen megadná magát tanára ízlésének és akaratának.

Ami pedig már a játék csúcsa, amikor az olvasó akaratán kívül belekerül a szövegbe, és így szereplőként is befolyással lesz az események alakulására. Az igazi végkifejlet pedig az lesz, amikor az olvasó által alakított történet egy idő múlva már a saját életére lesz tényleges hatással. Nem mellékes szempont, hogy egy könyv történetszövésével játszani sosem jár olyan következményekkel, mintha ezt emberek életével tesszük. Ennek a tanárnak és diákjának, azaz mesternek és tanítványának, fordulatokban gazdag irodalmi kölcsönhatásokon alapuló játéka nem csak számukra, számunkra is felettébb szórakoztató.

Ha megtisztítjuk a filmet az írással kapcsolatos részektől (a történések kb. 80 %-tól), akkor nem marad más, mint egy sokkal hétköznapibb történet egy magányos fiatal fiúról, aki semmi másra nem vágyott igazán, mint saját családra, arra hogy tartozhasson valahova; vágya beteljesítésére pedig elég egyéni és komplikált módszert választott. Másik oldalról pedig láthatunk egy tanárt, akinek sosem született gyermeke, pedig valószínűleg mindig is nagyon vágyott rá. Ezt a két embert pedig összeköti végül a közös szenvedélyük. Ez az alapsztori kiegészülve a zseniális történetszövéssel remek szórakozás nem csak az irodalom szerelmeseinek, hanem minden játékoskedvű filmkedvelőnek.

A házban megnézése után izgalmas lehet elgondolkodni azon, hogy vajon létezik-e olyan élet, amiről szívesen olvasnánk, vagy másik szempontból nézve, élnénk-e egy könyv történetében.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos