Vizuális élményeim tárháza

Na Mit Láttam


Orange is the new black - Nyers stílusú sorozat igazi fekete gyöngyszemekkel (első évadzárózás)

2014. július 18. - pourushka

A nyári sorozatos uborkaszezon mindig lehetőséget ad arra, hogy a már jó ideje kinézett sorozatokat majdnem egy ültő helyemben bepótoljam. És már jó ideje szemeztem az Orange is the New Blackkel, amiről csupán csakis jókat lehetett mindenhol olvasni, ahogy most ebben a bejegyzésben is. (Előre rettegek a magyar címtől, csak ilyenek ne legyenek, mint pl őrült nők ketrecben!)

A sztori kiindulási pontja: a jó családból származó, szépreményű Piper Chapmant utoléri múltja, ami miatt egy időre börtönbe vonul. A börtön világát pedig az ő szemszögén keresztül ismerhetjük meg: a csoportosulásokat, a női sorsokat, a szabályokat, a hierarchiát. Az, hogy mennyire hiteles ez a kép, nekem azért sok helyen sántít, de ebben elbizonytalanít, hogy a sorozat ötletét az az önéletrajzi könyv adta, amit Piper Kerman írt börtönbéli emlékeiről azonos címmel. Mondjuk miért pont egy elítéltnek higgyek. 

994496_10151675714238805_674522931_n.jpgPiper Kerman az OITNB plakátja előtt, (a kép a könyv fb oldaláról csenve)

Témákban többek közt ilyenek jönnek fel a sorozatban, mint a visszaélések, a tisztességtelen fegyőrök, az élhetetlen és alapvető higiéniát nélkülöző körülmények, a leszbikus kapcsolatok, az ünnepek, a szövetségek, a rabok közti hatalmi játszmák, drogok, a nyilvános wczés problémája, bosszúállás ... 

Hangulatában nekem kissé Breaking Bades, részben a rengeteg lehangoló és folyamatosan elromló történés miatt, de emellett azért is, mert ez a sorozat is megbízhatóan hoz egy egyedi hangvételű, végig magas színvonalat, és közben mentes a csúcspontoktól, ami alól itt is kivétel persze a nyílt agresszió és kendőzetlen életképek. Persze ez a sorozat sokkal viccesebb, nyers humora pedig sokszor ellensúlyozza a ridegebb eseményeket, tegyük hozzá: van is mit.

oitnb borito.jpg

Nagyon jó megoldás, hogy részről részre mindig egy-egy rab életét ismerhetjük meg. Megtudjuk, ki hol csúszott el az életében, miért is került a kóterbe. Valóban érdekes és drámával terhelt, de sokban hétköznapinak induló életek ezek. Néhol nekem túl direkt/átlátszó a készítők azon törekvése, hogy a nők többségét úgy mutassák be, hogy valahol meg is értsd, megkedveld, de közben kissé fel is mentsd őket tetteikért. De hát ez van, ha egy börtöntársuk szemszögéből kapjuk az infókat, aki nyilvánvaló okokból nem az objektivitás mintaképe. Minden szempontból üdítő ez a komplexebb ábrázolásmód. Persze azért is, mert igazi gyöngyszemekre lehet lelni köztük.

Karakterekben tényleg nagyon erős az OITNB. Okkal is kapják hát a jelöléseket és a díjakat. A díjátadóknak köszönhetően pedig megláthatjuk, mennyit is csúfítottak a szerepek kedvéért ezeken a színésznőkön.

orange-is-the-new-black beauty.jpg

Egy valakit viszont szeretnék kiemelni, akiről szerintem méltatlanul kevés dicsérő jelzőt lehet olvasni, és aki érthetetlen módon kívül esik a díjazottak körén: a Pennsatuckyt játszó Taryn Manninget. Tőle konkrétan kiráz a hideg bármit is csinál, a hangja, minden mozdulata őrülten félelmetes. Vele kapcsolatban egyértelműen semmi jóra nem számítok.

Taryn-Maning.jpg

Az első évad Piper adaptálódásának első nagy mérföldkövéig viszi el a történetet. Basic ismereteket kapunk közben a benti körülményekről és Piper magánéletéről. Így kicsit mi is bennfentesebbé válhatunk persze kényelmes távolságból. Nem meglepő módon már a 3. évadot is berendelték.

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Mi ez a kartonfej Michael Fassbenderen? Beszélnünk kell Frankről.

Frank az új fesztivál kedvenc, egy egyedi témájú, remek humorú, kifejezetten őszinte és majdnem egészében remek tempójú film. Spoilermentes, háttérsztoris ajánló következik.

Az alapsztori elég meglepő: adott egy eszement zenekar, aminek tagjai külön-külön is elég furák, együtt meg kész őrült parádé. Közülük pedig toronymagasan kiemelkedik a különc tehetség: Frank, aki valamiért rajzfilmszerű kartonfejet visel. De miért? Meg egyébként is ezeknek az embereknek mi bajuk? A film nézése során ilyen és hasonló gondolatok gyakran fordultak meg a fejemben, de nem vádlóan vagy idegesen, sokkal inkább hangos felnevetés mellett, nomeg csendesen somolyogva. Már az első percektől érezhető volt, hogy itt valami jó fog történni.

frank csoportkép.jpg

Alapból jó érzékkel és humorral játszik azzal a film, hogy milyen a művésziség, amikor pejoratív értelemben gúnyolható, vagy akár külső szemlélő számára rettenetesen kellemetlen majomkodásnak tűnik, meg amikor valamiről/valakiről üvölt a tehetség. Meri ironikusan kezelni ezt a témát és piszkálni a határvonalat, és ez kifejezetten szórakoztató. Ez a humoros láttatásmód az egyik nagy húzóereje a filmnek. A másik, ami szintén nagy és húzóerő: Frank (Michael Fassbender) karton feje.

Frank fej.jpg

Bár a film a plakát és az ajánlók alapján gyorsan felkeltette érdeklődésemet, de őszintén nem tudtam elképzelni, miről is szólhat egy rajzfilmfejű főszereplős film, honnan hova vezethet el ez a jelenség egy történetet, vicces vagy szomorú lesz, elszállt vagy azért még ésszerű.

Itt lehet ildomos megjegyezni, hogy ez történet azért nem is olyan meglepő mindenki számára, mint nekünk. A film ugyanis nagy és a lényegi részekben valós eseményeket dolgoz fel: az Angliában ismert zenész és komikus Chris Sievey a.k.a. Frank Sidebottom életének Jon Ronsonnal (a film társszerzője, és nyilván másik fő karaktere) közös és meghatározó szakaszát. A készítők kifejezetten nem életrajzi filmre törekedtek, éppen ezért inkább úgy fogalmaztak, a filmet a Frank jelenség inspirálta.   

frank és jon.jpgFrank Sidebottom és Jon Ronson

Maga Jon Ronson úgy nyilatkozott zenésztársáról: ő olyan, mint akiben két külön személyiség él, egy gyermeki ártatlan zseni és egy kaotikus extrovertált. Ismerősei pedig úgy értelmezték ezt a kartonfejbe/ mögé bújást, hogy ez a frankség jelentett biztonságot Chris számára. A készítők igyekeztek Chris Sievey karakteréből tényleg csak a Frank részre koncentrálni és azt bemutatni (a Chris név nem is hangzik el a filmben). Ez azért elég furán hangzik, nem? 

De vissza a filmhez, ami az emberek a megismerhetetlen és a misztikum iránti általános izgalmával eljátszva mutatja meg ennek a Frank jelenségnek a törékenységét, a különcségét és egyben az erejét is. Mindezt pedig a film társszerzőjének, Jon Ronson szemszögéből.

A "csak Franket mutatjuk be" választás és az ezzel kapcsolatos szándék talán abban mutatkozik meg és válik leginkább érthetővé, ahogyan a játékidő második részében feltárja, hogyan hat a környezet egy Frank típusú emberre, és hogy mik lehetnek a következmények. Ez a nem teljesen így történt része ugyan a történetnek, mégis ez a legőszintébb és legvalóságosabb. 

Egészében nézve a Frank egy humorral átszőtt útkeresés történet, aminek a várt célállomása az elfogadás, amit nézve kicsit saját elfogadó- és befogadókészségünkről is képet kaphatunk a különcség és a kendőzetlen valósággal kapcsolatban egyaránt.

Frank.jpgKicsit ilyen útkeresés

A film befejezése valószínűleg éppen ezért megosztja a közönséget (nem minőségében). Én speciel azok közé tartozom, akik brutálisabb lezárást is elviseltek volna, viszont amit kaptam, azt korrektnek, reálisnak és egyáltalán nem elkeserítőnek találtam. Arra a kérdésre pedig, hogy Frank miért hord karton fejet, így utólag csak annyi lenne a válaszom, hogy ameddig jó neki, miért ne. 

Zárójeles megjegyzés: a filmben külön jelentősége van a social media kommunikációnak, a twitternek pedig elég kiemelten, ahogy a valóságban is. Amikor ugyanis Chris/Frank 2010-ben meghalt, saját tartalékai híján majdnem az állam rendezte a temetését, amikor is twitteres rajongói aktivitás segítségével pár nap alatt sikerült majdnem 22 ezer fontot összegyűjteni! Zárójel vége.

Július 31-től a mozikban, javasoltan a feliratos verziót válasszátok!

Kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, lájkot rá! köszi :)

süti beállítások módosítása