Rajongva néztem az első évad záró epizódját. Minden eddigi aggályom eltűnt, szertefoszlott! A Hannibal egy abszolút minőségi sorozat és tényleg nem csak képi megjelenítés, hanem koncepció szempontjából is. Egyáltalán nem maradt hiányérzetem a rész végeztével. Sőt egész izgatott lettem ismerve az elképzeléseket, miszerint ha minden a terv szerint alakul - többek között nagyobb nézettséget hozna végre a sorozat - akkor ahogy a commenten is megjelent: még további hat évadra számíthatunk. A készítők legalábbis ezzel számolnak. És tudva, hogy ez az évad meddig vitte el a történetet, érdekes belegondolni, hogy még két évadnyi sztori lesz mire eljutnak a Vörös sárkányig. Mi vár még ránk és szerencsétlen Will Grahamre addig?!

Ahogy a címekből összeálló étlapos írásomban spekuláltam, végül csakugyan egy pikáns évadzáró részt kaptunk. És mindenki megkapta, amit várt. Volt lázas álom-ébrenlét egy igazán félelmetes fekete Manson klippes rémülettel megkoronázva, erős volt a lelkizős szál is a könnyeket hullató dr. Lecterrel az élen, volt akció is, krimis izgalommal vegyítve, és ami igazán dicséretes, hogy az ármány mellé szerencsére csak kis szerelemféleséget cseppentettek ebbe a részbe. Az epizód végi Hannibal mimika pedig garantáltan beleégett minden néző retinájába. Cool volt, na.

A sorozat alapötlete miatt folyamatos kétkedés volt bennem. Attól tartottam, hogy megint csak egy újabb bőrt kívánnak lehúzni dr. Lecter sztorijáról, ami persze izgis, meg sokan szeretik, de az nagyon nem mindegy, hogy milyen céllal teszik. Na most már értem a célt, és nekem tetszik.

A sorozat szempontjából nem az a lényegi, mint ami a filmeknél/könyveknél volt. Amikor a Bárányok hallgatnak ment mindenki azon izgult vagy háborgott, hogy úristen, dr. Hannibal Lecter sorozatgyilkos, és jajj, embereket eszik. Ezenkívül pedig azon ámuldoztunk, hogy az FBI milyen pengeéles agymunkával küzd a végtelenül beteg, félelmetes technikájú gyilkosok ellen. Emellett pedig megelégedtünk csupán annyival, hogy főszereplőnként egy motivációt/viselkedési magyarázatot a szánkba rágtak. Természetesen Hannibaléval jól megvárakoztattak minket, filmek tekintetében a negyedik filmig, a Hannibál ébredéséig, míg a könyvek esetében a harmadik, Hannibal kötetig kellett várnunk (megjelenési sorrendet írtam nyilván). Mintha ez "magyarázat" lett volna a sorozat krémje, a motivációk motivációja, a mindennek értelmet adó  és teljes kíváncsiságunkat kielégítő információ. De gondolom, megismerve a titkot, hogy miért is kannibál Hannibal, még nem dőltünk hátra, hogy ja akkor már értem, köszönjük, elég volt.

Na és ezért is teljesen más a sorozat, mert itt nem az az érdekes, hogy ki mit csinált, ugye ezeket kb. tudjuk, hanem a hogyan és nagyon sok, nem szájba rágott miért játssza a főszerepet. A gyilkosságok csak vizuális élmények, leginkább díszletek, bár ettől még nem másodlagos jelentősségűek, de nyilvánvalóan nem a Hannibal filmek/könyvekben megszokott módon: alakítják az eseményeket, hanem sokkal inkább hatásuk kifelé, a néző felé irányul, rá van jelentős képi hatással. Ebben a sorozatban a történés leginkább abban áll, hogy szépen lassan megismerjük a címszereplőt, ahogy cselekedeteivel, mimikájával felfedi magát előttünk. És ez igazán izgalmas!

Biztos akadna még jó pár film a 80-as 90-es vagy esetleg még régebbi évekből, aminek ilyenfajta újrajátszása hasonlóan érdekes játék lenne. Én személy szerint rövid gondolkodás után az Elemi ösztönre lehet kíváncsi lennék. Azt mondjuk nem tudom, hogy a Bates Motel ehhez képest milyen koncepcióval nyúlt az eredeti filmhez (válaszok, ha lehet spoiler nélkül, jöhetnek kommentben). A Hannibal esetében ez az irány mindenképpen ötletes kezdeményezésnek bizonyult.

kategóriám rá:

kötelező - ajánlott - rendben van - szórakozásból - nem kéne - tilos

Ha tetszett, nyomj egy like-ot!